Bakács Tibor Settenkedő arra szólította fel az illetékeseket, hogy “megfelelő gondoskodással, értelemmel járjanak el” a Kultiplex ügyében, különben február 28-án – az önkormányzat által megadott határidőre – nem adják át a házat. Mint mondta, fogják magukat a hálózsákjaikkal és beköltöznek a IX. kerületi épületbe, még akkor is, ha ezzel a rendőrség közbelépését is kiváltják.
Keresik a Kultiplex fennmaradására lehetőséget adó alternatív megoldásokat – mutatott rá Bakács Tibor Settenkedő, hozzátéve, hogy ha megkaphatnák például az Erzsébet téri volt buszpályaudvar öt éve elhagyatottan álló épületét, azzal minden problémájuk megoldódna.
Bakács rombolással tiltakozik (fotó:MTI)
A Kultiplex lebontásáról és a telek parkosításáról azután döntött a kerületi önkormányzat, hogy ingatlanfejlesztőknek eladtak egy Üllői úti foghíjtelket, amelyen a tervek szerint szálloda épülhet. Az előírások szerint azonban a kerületben nem csökkenhet a zöldterület aránya, így született határozat a kulturális központ elbontásáról.
Az ÓVÁS! Egyesület kiáll a Kultiplex lebontása ellen tiltakozók mellett. “A Kultiplex egy szubkultúra fontos találkozási, közösségi tere, ha úgy tetszik, kultikus hely. Azért állunk ki érte, mert fontosnak tartjuk, hogy ilyen helyek legyenek a városban” – írta közleményében a műemlékek védelmét célul kitűző civil szervezet.