Élet-Stílus

Punkoperaként adják elő Kusturica filmjét

Májusban, a belgrádi Száva központban adják elő Emir Kusturica, saját - A cigányok ideje - című filmjéből színpadra állított punkoperáját.

A hírt maga a redező jelentette be Kustendorfban, az általa elnevezett és alapított magánfilmfesztiválon. A közép-szerbiai Mokra Gora hegységben levő Drvengrad faluban a világhírű, bosnyák születésű filmrendező elmondta, hogy az opera elkészítésének ötletét saját alkotása, az 1988-ban forgatott A cigányok ideje című filmje adta. Az operának sikeres premierje volt tavaly májusban Párizsban, ahol idén márciusban néhányszor ismét előadják. A következő helyszín Athén lesz, majd Belgrád és más külföldi városok.

A Kustendorfi Fesztiválon A cigányok ideje című Kusturica-operából részleteket vetítettek videóról. A grandiózus díszletek között 120 színész, énekes és statiszta, s több mint 50 muzsikus van a színen, valamint 120 technikus segíti az előadást. A fantasztikus díszleteket a párizsi Bastille Operából hozzák, s Kusturica úgy véli, hogy illeszkedni fognak a belgrádi Száva központ színpadához.

A cigányok ideje című opera zenéjét Dejan Sparavalo, Nelet Karajlic és Stribor Kusturica, a filmrendező fia szerezte. Sparavalo korábban Kusturica több filmjéhez írt zenét, Karajlic a Hladno Pivo (hideg sör) nevű, volt jugoszláv punk-rock együttes, majd a szarajevói kultikus banda, a Zabranjeno pusenje (Tilos a dohányzás) zenésze volt, Stribor Kusturica pedig a szarajevói együttesben dobolt, s az ő zenei ötlete a Macskajaj című film dobolós lüktetése.

Az 54 éves Emir Kusturica Szarajevóban született, Jugoszlávia szétesése után Franciaországban és az Egyesült Államokban filmezett. A délszláv háború után Belgrádban telepedett le és jugoszlávnak tekinti magát. Magyar mozikban is játszották Az élet egy csoda, a Macskajaj, az Underground – amely 1995-ben a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálmát – A papa szolgálati útra ment és az Arizoniai álmodozók című filmjeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik