Élet-Stílus

Picasso, Miró és Warhol Szegeden

Egyedülálló, Magyarországon első alkalommal Szegeden látható Picasso-kiállítás érkezik márciusban a Regionális Összművészeti Központba (REÖK).

Március elsejétől láthatja a közönség a Picasso és a nemzetközi avantgárd című nagyszabású tárlatot, amely Európa több országában aratott óriási sikert. A több mint száz alkotást felvonultató kiállításon a spanyol festő, Pablo Picasso (1881–1973) alkotásai mellett többek között Andy Warhol, a pop art meghatározó alakja, vagy a katalán festőóriás, Joan Miró művei is láthatóak lesznek.

A szegedi kiállítás Picasso 40 eredeti grafikáját és 69 világhírű művész eredeti rézkarcát, fekete-fehér, illetve színes litográfiáját, valamint szerigráfiáját (szitanyomat) foglalja magában. Mindemellett Picasso két különleges alkotásával is kiegészül a tárlat. A tárlatot a REÖK hagyományaihoz híven számos kiegészítő program kíséri majd.

Az alkotások segítségével a nemzetközi avantgárd, a XX. század legizgalmasabb művészeti korszaka elevenedik meg – mondta el Nátyi Róberert művészettörténész, az intézmény művészeti előadója. Hozzátette: a kiállítás törzsanyagát Picasso illusztráció-sorozata képezi, amelyet a művész Balzac Az ismeretlen remekmű című novellájához 1931-ben készített. Emellett a látható az „Hommage á Picasso” gyűjtemény, amely Wielan Schmied német művészettörténész kezdeményezésének köszönhetően állt össze a hetvenes évek elején.

A várható érdeklődésre tekintettel már kedden megkezdték a jegyek árusítását a tárlatra, amely március 1-jétől május 13-ig lesz látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik