Élet-Stílus

Schumacher tesztpilóta lesz

Véglegesítették Michael Schumacher munkakörét a Ferrarinál. A 2006 végén visszavonult szupersztár ezután hivatalosan is az istálló tesztpilótája lesz. A világbajnok Räikkönen nem hisz a csapaton belül meghirdetett egyenlőségben.

Michael Schumacher 2006 végi visszavonulását követően tavaly a pontosan nem definiált tanácsadói poszton dolgozott a Ferrarinál, amelynek keretében néha a nagydíjakra is kilátogatott. Nemrég az is kiderült, hogy a Forma-1-es csapat éléről távozott Jean Todt csapatfőnöki helyét is felajánlották neki, de nem fogadta el.

Most azonban eldőlt, hogy milyen minőségben is dolgozik tovább Schumacher a Ferrarinál, ezentúl a Gestione Sportiva – a Ferrari sportrészlege, tulajdonképp a Forma-1-es csapat – tesztpilótája lesz. Nem véletlenül nevezte a Ferrari-elnök, Luca di Montezemolo a csapat harmadik versenyzőjének pár napja.

Vezet, de nem sokat

“Eltartott egy ideig, de mostanra tisztázódott a szerepem a Ferrarinál, csak ki kellett találnunk, hogy milyen téren lennék a legjobban használható. A Gestione Sportivánál foglalkozom majd az autó fejlesztésével” – mondta a Gazzetta dello Sportnak Schumacher. “Még nem dőlt el, hogy melyik napokon vezetem az autót, ahogy a helyzet kívánja. Ha a csapatnak szüksége van rám, szívesen vezetek, persze nem túl gyakran.”


Schumacher tesztpilóta lesz 1

Ki lesz a fõnök? (vezess.hu)


Schumacher a csapat 2008-as autójáról is mondott pár szót: “Az F2008? Az autó ígéretes, de nem a végleges konstrukció. Alaposabb véleményt csak azután mondhatunk, ha kiderült, hogy az ellenfeleink mire jutottak.”

Schumacher a tavaly őszi teszteken tért vissza a pályára, elsősorban az autó kipörgésgátló nélküli kipróbálásán dolgozott – tegyük persze hozzá, hogy ragyogó időeredményeket is produkált. A 39 éves német minden bizonnyal az idény előtti teszteken többször is autóba ül majd.

Visszatér az elnök

Érdekes kérdés lehet, hogy Schumacher a Forma-1-esen kívül teszteli-e majd például a Ferrari által az A1 GP sorozatnak készített autókat is, idővel biztosan erre is választ kapunk.

Schumacher posztjának rendeződésével azonban még mindig marad nyitott kérdés a Ferrari háza táján, Jean Todt jövője ugyanis elég homályos. A francia szakembert a Gestione Sportiva éléről felfelé buktatták a Ferrari vezérigazgatói székébe, hogy a csapatfőnöki posztra Stefano Domenicalit ültessék.

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo azonban nemrég bejelentette, hogy miután az olasz autóipari szervezetnél, a Confindustriánál betöltött elnöki mandátuma két hónap múlva lejár, aktív szerepben kíván visszatérni a Ferrarihoz. Montezemolo korábban a Ferrari elnöke és ügyvezető igazgatója volt, hogy ezután a vezetésben kinek milyen pozíciója, és milyen feladata lesz, az még a jövő zenéje.

—-Kimi tart Alonsótól—-

Bár a Ferrarinál 2008-ra is egyenlőséget hirdetnek, a világbajnok Kimi Räikkönen másképp is el tudja képzelni a jövőt. A finn szerint idén is a McLarenre kell majd figyelniük leginkább, de Alonsóval is számol.

2007-ben Kimi Räikkönen érkezésekor a schumacheri korszaktól eltérően egyenlőséget hirdettek a pilóták között. A csapat 2008-ban is ezen az alapon indítaná a versenyzőket. Az új csapatfőnök, Stefano Domenicali épp a héten nyilatkoztatta ki szándékát: “Az elsődleges szempont a csapat java, ennek értelmében Kimi Räikkönen és Felipe Massa egyenlőkként indulnak.”

Domenicalival összhangban a Ferrari-főnök Jean Todt is hasonlóan nyilatkozott az új autó bemutatásakor. A világbajnok Räikkönen azonban másképp gondolkodik: “Ahogy az eddigi csapataimnál, most is egyenlőek vagyunk a csapattársammal. Idén is így indul a szezon, de valamikor újra áttekintjük a helyzetet és döntünk.”

Räikkönen szerint egyébként 2008-ban is a McLaren lesz a Ferrari legfőbb ellenfele, azonban Alonsót sem lehet leírni. “A McLaren biztosan megint kemény ellenfél lesz – persze meg kell várnunk az első két versenyt, hogy jobb képet kapjunk. Alonso nincs már velük, ez előny számunkra. Nagyszerű versenyző, nagy veszteség a McLarennek.”

“A Renault hátrébb van, de ott van nekik Alonso. Persze attól is függ, hogy milyen jó autót építenek, de az biztos, hogy ő nagyon gyors tud lenni” – dicsérte ellenfelét Räikkönen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik