Élet-Stílus

Nem vonul vissza Kovács Ágnes

Nem indul a pekingi olimpián a doppingügybe keveredett, majd felmentett magyar úszónő, de a júliusi országos bajnokságon részt vesz – jelentette be olimpiai bajnokunk a szerdai sajtótájékoztatóján. Kovács Ágit világversenyen feltehetően már nem látjuk.

Döntésében elmondása szerint alapvető szerepet játszott a decemberi, debreceni rövidpályás Európa-bajnokságot megelőző doppingvizsgálata körüli hercehurca. Kovács Ágnes hosszan részletezte a doppingügyet, leszögezve: az eset érlelte meg benne az elhatározást, hogy Pekingben már nem áll rajthoz.

„A mai napig fáj, hogy a MACS (Magyar Antidopping Csoport) ellenőrei az ominózus eset után a félbehagyott mintaadást követően nem jöttek vissza, vajon miért nem? Viszont nyolc nappal később feljelentettek. Utóbb a magyar és a nemzetközi szövetség felmentett, ezzel ott és akkor lezárult az ügy, de nagyon nehéz volt az uszodába lemennem november 8-a óta” – mondta a 26 éves klasszis.

Kovács legemlékezetesebb versenye, az olimpiai arany 200 mellen Sydney-ben.






„A doppingellenőrzésre természetesen szükség van a sport tisztasága végett, de persze emberséges bánásmódban. Én úgy érzem, esetemben nem érvényesült az ártatlanság vélelmének elve. Hogy ki volt a hibás? Teljesen mindegy ma már, de sajnos a nevem mellett az ügy óta a dopping is ott van…” – tette hozzá a 26 éves olimpiai bajnokunk.

Kovács Ágnes hangsúlyozta, hogy szerdai bejelentése nem a pályafutásának végét jelenti. „Az olimpián mint versenyző nem leszek ott, viszont az is fura lenne, ha soha többet nem úsznék. A júliusi ob-n rajthoz állok, s mivel aktív versenyző maradok, a doppingellenőrök is jöhetnek, nem szaladok el. Az olimpiáig folytatom a pályafutásomat.”

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke egymondatos reagálásában így fogalmazott: “Sajnálom a bejelentést, nagyon sok mindenben nem értek vele egyet.”


Nem vonul vissza Kovács Ágnes 1

Galéria


Kiss László szövetségi kapitány, Kovács Ágnes korábbi mestere úgy fogalmazott: „Nagyon sok élményt éltünk át Ágival, nagyon sok és nehéz munkát végeztünk el közösen, de kárpótoltak az eredmények, benne az olimpiai arany. Ági mindig tisztán, becsületesen készült, nagyon sajnálom a döntését, de megértem és tudomásul veszem”.

A sajtóbeszélgetés végén Csurka Gergely, a MÚSZ és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sajtófőnöke tolmácsolta Schmitt Pál MOB-elnök bejelentését, amely szerint ha versenyzőként nem is, de a MOB vendégeként Kovács Ágnes ott lesz Pekingben.

—-Életpálya—-

Kovács Ágnes két és fél éves korában kezdett úszni a Sportuszodában. Kilencévesen került át a Kőér utcai uszodába, de viszonylag későn jöttek az első komolyabb eredmények. Kezdetben „új Egerszegi”-nek tartották, sokban hasonlított is a pályafutásuk. Ugyanabban a csapatban versenyeztek (Spartacus), ugyanaz volt az edzőjük (Kiss László), mindketten nagyon fiatalon értek el kitűnő eredményeket, és mindketten olimpiai bajnokok lettek. Az olimpiai érmek számát tekintve azonban Ágnesnek nem sikerült utolérni a nagy elődöt.

1997 és 2000 között volt pályája csúcsán. Ekkor női mellúszásban kevesen tudtak vele versenyre kelni. Miután 2000-ben megnyerte a 200 méter női mellúszás aranyérmét Sydney-ben, kissé leeresztett. Edzője, Kiss László visszavonult, az új edző Turi György lett. Elment Amerikába tanulni, az ottani egyetemen továbbra is folyamatosan edzett a tanulás mellett, a magyar és a fontosabb nemzetközi versenyeken megjelent.


Nem vonul vissza Kovács Ágnes 2

Világversenyen már feltehetõen nem látjuk (Galéria)


Ugyan időeredményei nem voltak rosszak, de ebben az időszakban számtalan kritika érte. Elsősorban azt vetették a szemére, hogy miért nem Magyarországon tanul, és készül a versenyekre. Többen javasolták neki, hogy vonuljon vissza, mert túl öreg, és a fiatalok elhúztak mellette. Az athéni olimpián a közönség biztos aranyérmesnek várta, de ő lehűtötte a bizakodókat. A játékokat végül egy 4. és egy 5. helyezéssel zárta.

2005-től ismét Magyarországon edzett. A kezdeti felkészülést egy autóbaleset és egy ismeretlen betegség is hátráltatta. A kitartó edzésmunkájának köszönhetően folyamatosan javultak az időeredményei, és a 2006-os úszó Eb-n a magyar csapat legjobb női tagja volt. Bár úgy indult neki, hogy szeretne egy érmet hazavinni, végül három számban lett harmadik. Az Eb előtt felmerült annak lehetősége, hogy visszavonul, végül mégis úgy döntött, hogy folytatja a versenyszerű úszást.

A budapesti Eb után néhány nappal jelentette be, hogy nem vonul vissza. Két célt tűzött ki magának, 2007-ben a debreceni rövid távú Eb-n és a 2008-as pekingi olimpián szeretett volna jól szerepelni. A rövidpályás kontinenstornán rajthoz is állt, ahol azonban meg kellett elégednie egy 5. hellyel. A doppingügye miatti hercehurca miatt nem tudott kellőképpen felkészülni a versenyre, a kapitány emiatt is elégedetten értékelte a 26 éves sportoló teljesítményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik