Élet-Stílus

Visszaépítették a vasfüggöny egy darabját

Visszaépítették a vasfüggöny egy darabját a Pro Natura St. Gotthard környezetvédő civil szervezet aktivistái a magyar-osztrák határtól 100 méternyi távolságban, az osztrák oldalon tervezett hulladékégető elleni tiltakozásul.

A szentgotthárdi emberek nem akarnak vasfüggöny helyett füstfüggönyt – jelentette ki pénteken Woki Zoltán azon a demonstráción, amelyet a magyar-osztrák határvonalon felállított “Népek barátsága” emlékműnél az ausztriai BIGAS környezetvédő civil szervezettel közösen rendeztek. A demonstráció kizárólag a határokat nem ismerő környezetszennyezés, a fölösleges és káros hulladékégető megépítése ellen irányul, mondta.

Természetesen mi is örülünk annak, hogy a schengeni csatlakozással megnyíltak a határok – mondta woki Zoltán, aki szerint éppen ezért a határvonalon az egykori vasfüggöny eredeti darabjaiból felépített oszlopok és szögesdrót egy röplabdapályát szimbolizál, arra hívja fel a figyelmet, hogy ezután ugyanazon a pályán játszunk.

A magyar és osztrák környezetvédők füstbombával szemléltették az uralkodó széljárást. A szél a füstöt ezúttal is Magyarország felé fújta Ausztria irányából. Josko Vlasic, az osztrák Zöld Párt burgenlandi parlamenti képviselője a demonstráción hangsúlyozta: a burgenlandi zöldek köztudottan eddig is a hulladékégető ellen voltak. Elmondta, hogy két héttel ezelőtt a burgenlandi tartományi parlamenthez fordultak javaslatukkal a hulladékégető tervei ellen, de az osztrák kormányzó pártok képviselői elutasították a javaslatukat.

Mindez nem szegi kedvünket, minden lehetséges eszközt megragadunk annak érdekében, hogy megakadályozzuk ennek a hulladékégetőnek a felépítését – jelentette ki az osztrák politikus.

A demonstráció közben két osztrák rendőr jelent meg a határ osztrák oldalán. Egy ideig az “ideiglenesen emelt vasfüggönyön túlról” hallgatták a beszédeket, mosolyogva társalogtak az osztrák zöldekkel, majd amikor megkezdődött a két civil szervezet közötti demonstratív röplabdamérkőzés, csendesen távoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik