Élet-Stílus

A Gyűrűk ura után jön a Hobbit

A hobbitok visszatérnek a filmvászonra! Ezzel a karácsonyi ajándékkal lepte meg Peter Jackson A Gyűrűk Ura rajongóit, akik a trilógia után kíváncsian várták, hogy az új-zélandi rendező belevág-e egy újabb Tolkien-regény megfilmesítésébe.

Jackson ugyanis a világszerte nagy sikert aratott vállalkozás után összerúgta a port a gyártó New Line filmstúdióval, és a felek egészen a legutóbbi időkig nem voltak hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni egymással. Az MGM és a New Line illetékesei azonban kedden bejelentették, hogy végül mégis tető alá hozták a szerződést, amely szerint 50-50 százalékban osztoznak a produkción. Jackson a szerződésben a kétrészesre tervezett fantasy executive produceri feladatait vállalta el.

„Nagyon örülök, hogy félre tudtuk tenni a közöttünk lévő ellentéteket, és így új fejezetet nyithatunk New Line-os barátainkkal. Örömmel tölt el, hogy folytathatjuk utazásunkat Középföldén” – fogalmazott nyilatkozatában Jackson. A hobbit című regényt J. R. R. Tolkien még A Gyűrűk Ura-trilógia előtt írta.

A brit író ebben teremtette meg Középfölde világát, amely azonban nem pontosan egyezik a regénytrilógiában később visszatérő helyszínekkel és mitológiával. A stúdiók közleménye szerint A hobbit forgatását 2009-ben kezdik el, és a két epizód párhuzamosan készül majd. Az első rész várhatóan 2010-ben, a második 2011-ben kerül a mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik