A hét végén nyilvánosságra került adatok szerint a Chris Daughtry által vezetett amerikai rockbanda azonos című albumából 3,2 milliót vásároltak november végéig; a zenekar ezzel ugrott az élre a Billboard 200-as összesített albumlistáján. Akon lett a második helyezett, akinek Konvicted című korongjából összesen 2,7 millió fogyott. A popmezőnyben viszont már Akon az élre került, miután ez a lemeze 30 héten keresztül volt az első 30 között az albumok listáján.
A legnagyobb koncertbevételt a Police érte el a Magyarországon többször is megfordult Sting vezetésével: a rendkívül népszerű, újjászületett brit rocktrió november 13-ig 212 millió dollárt sepert be a koncertjein és különböző fesztiválokon eladott 1,8 millió belépővel, és ez az összeg még mindig emelkedik.
A Police-t egy másik újjáalakult brit együttes, a Genesis követi, amely ugyanezen időszakban 129 millió dollárt könyvelhetett el koncertjei bevételeként. A lassan véget érő esztendő legjobb énekesnője Fergie, aki Budapesten is járt a Black Eyed Peas tagjaként. A rhythm and blues és hip-hop előadók versenyében Beyoncé végzett az élen – Irreplaceable című kislemeze első helyezett volt a Billboard 100-as kislemezlistáján, ő maga pedig a legkelendőbb énekesnő volt ebben a műfajban.
A kislemezlista második helyezettje Rihanna korongja az Umbrella című dallal. A tengerentúlon különösen kedvelt country műfajban Carrie Underwood lett a befutó.