Élet-Stílus

Alonso nem bánt meg semmit

Véget ért a találgatás, Fernando Alonso ott folytatja, ahol egy éve abbahagyta: a McLaren után visszatért 2005-ös és 2006-os bajnoki csapatához, a Renault-hoz. A Hondánál eközben azt fontolgatják, hogy kiszállnak a fiókcsapatból.

„Nagyon boldog vagyok. Köztudott, hogy milyen nagyszerű csapat a Renault, és hogy mit értek el a Forma-1-ben. Nem feledkezhetünk meg róla, hogy együtt 2005-ben és 2006-ban is megnyertük a bajnokságot. A Renault az egyik legjobb csapat, egy olyan csapat, amelyik tudja, hogy mi kell a győzelemhez” – magyarázta a spanyol egy interjúban.

Jót nevetett a pletykákon

Alonso elmondta, hogy novemberben szabadságon volt, nem követte figyelemmel a sorsával kapcsolatos spekulációkat, de amikor visszatért a pihenésről, jókat mosolygott a híreken. Szerinte a lapok elég sok mindent költöttek.


Alonso nem bánt meg semmit 1

Kétszer már a csúcsra ért Briatoréval (formula1.com)


„Egyike vagyok annak a kivételes helyzetben lévő 22 embernek, akik évről évre Forma–1-es autókkal versenyezhetnek, sőt én még kivételesebb helyzetben vagyok, mert megtehetem, hogy egyik nagyszerű csapatot elhagyom, és egy másik nagyszerű csapatnál kötök ki, míg mások sosem jutnak el az F1-ig. Nem volt könnyű döntés. Végül a sport iránti elkötelezettségük, és a nagyszerű eredményeik miatt választottam a Renault-t.”

Alonso a várakozásokkal ellentétben nagyon elégedett az idén a McLarennél töltött évével, nem bán semmit.

„2007 nagyon jó év volt számomra, bármit is gondolnak az emberek. Szerintem elfelejtik, hogy a Brazil Nagydíj vége előtt 20 körrel még a világbajnokságot is megnyerhettem volna. Az idény elején boldogan aláírtam volna, hogy a szezon utolsó köréig küzdhetek majd egy újabb világbajnoki címért, teljesen elégedett lettem volna” – értékelte a mclarenes idényt a spanyol.

„Ott lehetünk az élen”

A kétszeres bajnok a 2008-as kilátásokkal kapcsolatban óvatosan fogalmaz: „Ez egy olyan kérdés, amelyikre senki sem válaszolhat biztosat. A Ferrari persze mindig favorit lesz, aztán azok a csapatok is, amelyeknek nehezebben ment az alkalmazkodás a Bridgestone gumikhoz, remélhetőleg magukra találtak, és újra az élen lesznek. Talán a Renault is az élcsapatok közé kerülhet megint.”

„Most az az első, hogy januárban, februárban a táblázat tetején legyünk, aztán közelebb kell kerülni a dobogóhoz. Nem foghatjuk a szekeret a ló elé, előbb biztosítani kell, hogy az első nagydíjra a lehető legjobb autóval menjünk. A világbajnoksághoz egy tökéletes idény és az kellene, hogy a többiek ne legyenek túl gyorsak” – latolgatta a világbajnoki esélyeket a 26 éves versenyző.

—-Veszélyben a Super Aguri—-

A Honda B csapatának sorsáról rövidesen döntenek – a japán autógyártó nem szívesen pénzelné tovább a sereghajtó gárdát. A német Auto Motor und Sport szerint a Super Aguriról a héten tárgyalnak a Honda központjában.

Az eredetileg a Japánban hihetetlenül népszerű Takuma Sato versenyeztetésére létrehozott fiókcsapat már 2007 közepe óta súlyos pénzügyi gondokkal küzd, mióta egyetlen komoly szponzora, az SS United elhagyta, és a sikernek tekinthető 4 pont ellenére sem sikerül újabb támogatókat szereznie.


Alonso nem bánt meg semmit 2

Szponzorok kellenek (vezess.hu)


A német motorsport-szaklap szerint a leafieldi gárda költségvetésének felét a Honda fizette idén – ezt a helyzetet pedig nem kívánják fenntartani sokáig.

Az egyik lehetőség, hogy a japán gyártó teljesen magára hagyja a Super Agurit, de a további együttműködés mellett is szólnak érvek: a gyári Honda csapat ugyanis az adatok megosztásából és a kétszeres tesztmennyiségből – ami miatt nemrég kritika is érte őket – ezután is hasznot húzhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik