Egy Kampalától százhúsz mérföldre lévő körzetben, Bundibugyóban, eddig 22-en haltak meg a gyilkos vírusban, köztük négy egészségügyi dolgozó. A vidéken eddig 93 fertőzésgyanús személyt regisztráltak az ugandai egyészségügyi minisztérium adatai szerint – jelentette az Associated Press.
Az AP szerint a megfertőzött és azóta meghalt orvosok és nővérek nem tudták, mivel állnak szemben, ezért nem is tettek óvintézkedéseket. Az eredeti vírussal fertőzötteket az előírások szerint csak speciális védőöltözetben lehet megközelíteni.
Az Ebola az eddig ismert legveszélyesebb vírusok közé tartozik, ellenszer nincs a betegség kezelésére, melynek során az áldozat különböző testnyílásain, illetve pórusain keresztül elvérzik. Az elmúlt évek során voltak olyanok is, akik minden különösebb kezelés nélkül felgyógyultak a halálos betegségből – erre sincs magyarázat. A fertőzés a beteg vére, testnedvei vagy az általa megérintett tárgyak által terjed.
