Élet-Stílus

Räikkönen világbajnok maradt

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) fellebviteli bizottsága elutasította a McLaren-Mercedes óvását, így változatlan maradt a világbajnoki sorrend.

Kapcsolódó linkek


forma1.lap.hu
sport.lap.hu

Az elhúzódó döntés előtt a pitpass.com „nagyon jó” belső forrásra hivatkozva tudni vélte, hogy az FIA Nemzetközi Fellebviteli Bíróságának (ICA) négy független bírája – John Cassidy, Vasszilisz Kusszisz, Jose Nacedo é Cunha és Jan Stovicek – nem adott helyt az angol istálló követeléseinek.

A kósza híreket péntek estére erősítették meg: a BBC és a La Gazzetta dello Sport internetes oldala is főcímben hangsúlyozta, hogy a fellebviteli szerv elutasította az anglok megkésett óvását, és helybenhagyta “jogerőre emelte” a finn Kimi Raikkönen világbajnoki címét.

A planetf1.com (a skysports Forma-1-es oldala) a bírák állásfoglalását is közölte – eszerint a McLaren beadványa elsősorban a brazíliai vizsgálatot végző, s az azt követő határozatot meghozó ellenőrök hatáskörét kérdőjelezte meg, s ez az amerikai, görög, portugál és cseh bíró szerint elfogadhatatlan.

Benzingőz: hideg volt az üzemanyag

Az idei vb utolsó versenyét, az interlagosi futamot a finn Kimi Räikkönen (Ferrari) nyerte, aki ezzel a diadallal pályafutása során először világbajnok lett, egy ponttal megelőzve a brit Lewis Hamiltont (McLaren-Mercedes).

A viadal után viszont a FIA előbb vizsgálatot indított annak gyanújával, hogy a Williams és a BMW-Sauber autóiba nem a szabályoknak megfelelő (vagyis a megengedettnél hidegebb) üzemanyagot töltöttek, aztán úgy döntött, nem szankcionálja a két csapatot.

A McLaren-Mercedes azonban fellebbezést nyújtott be, ugyanis a két érintett csapat eredményei akár a vb-címet is befolyásolhatják. A német Nico Rosberg (Williams) negyedik, a lengyel Robert Kubica (BMW-Sauber) ötödik, a német Nick Heidfeld (BMW-Sauber) pedig hatodik volt a futamon, mögöttük ért célba a mclarenes Hamilton, aki ha előrébb kerül, világbajnok lenne.

Bár többen, így a visszavonulásával is fenyegetőző Bernie Ecclestone is figyelmeztették a McLarent, a konstuktőri címet a zöld asztalnál elveszítő istálló revánsot szeretne – s erre jó alkalmat talált a „benzin-ügyben”.

F-1-módi: sárdobálás

Kevéssel az interlagosi futam után Ron Dennis csapatfőnök, illetve az érintett Hamilton is cáfolták, hogy jogi úton kacsingatnak a címre (Martin Whitmarsh, a wokingiak ügyvezetője pedig egyenesen azt állította szerdán, hogy csupán a szabályok tisztázását követelik) –nyilatkozataikat azonban meghazudtolta a csapat jogi képviselőjének, a négy független bírát győzködő Barrister Ian Millnek okfejtése.
„Ha lesz diszkvalifikáció, akkor normális esetben reklaszifikációnak is történnie kell. Ha a vétkes pilótákat kizárják, a pontverseny is módosul. Lehet, hogy maguk a pilóták ártatlanok, ám részesültek a szabálytalan lépés előnyeiből. Így számunkra csakis az elfogadható, ha a pontlevonás a pilótákat is érinti.”

A Ferrari részéről pénteken csípősen válaszoltak. Szerintük a McLaren hozzáállása opportunista, és – a vezetők-pilóták nyilatkozatainak függvényében – szégyentelenül hipokrita; az olaszok úgy vélték, amennyiben Ron Dennisék számára kedvező ítélet születik, az a Forma-1 komolyságát kérdőjelezi meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik