Élet-Stílus

Gyárfás: Kovács Ági hibázott

A Magyar Úszó Szövetség elnöke helytelen cselekedetnek minősítette, hogy Kovács Ágnes a minimálisnál kevesebb vizeletet produkálva távozott a doppingminta-vételről.

Kapcsolódó linkek

uszas.lap.hu
sport.lap.hu

A Magyar Úszó Szövetség elnöke, Gyárfás Tamás a TV2 reggeli magazinműsorában elmondta, megítélése szerint az olimpiai bajnoknő és edzője is hibázott, amikor a versenyző hivatalos programjára hivatkozva elsietett a doppingellenőrző vizsgálatról.

Van egy híre, fotója, videója? Töltse fel az FN Tudósítóra!

Az elnök értésre adta ugyanakkor, hogy nincs különösebb jelentősége annak, hogy a Magyar Antidopping Csoport első embere, Tiszeker Ágnes – akivel az elmúlt napokban megpróbált személyesen is találkozni – a maga részéről elfogadja a MÚSZ fegyelmi bizottságának döntését Kovács Ágnes doppingvétségének ügyében, merthogy a MACS jelentését már az összes illetékes nemzetközi szerv megkapta.

A fegyelmi bizottság a korábbi közléssel szemben nem kedden, hanem csütörtökön ül össze. A riporteri kérdésre, hogy a MÚSZ elnöksége, s személyesen az elnök elfogadja-e majd a testület határozatát, Gyárfás Tamás így válaszolt: „Ha helytálló, elfogadom.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik