Élet-Stílus

Räikkönent nem akarták az F1-be

Az idei bajnokot pályafutása elején alig engedték F1-es autóba ülni, de már az első versenyén rácáfolt a kétkedőkre. Portré a világbajnokról.

A kezdetek

Kimi Matias Räikkönen 1979. október 17-én született a finnországi Espooban. A kis Kimi saját bevallása szerint először hétévesen járt versenypályán, a gokartversenyzést pedig 12 évesen kezdte el.

Miután hazájában mindent megnyert, amit lehetett, 15 évesen ment először külföldre versenyezni. Az anekdóta szerint a monacói gokartversenyen a finn srác autójának kormánya elromlott, ő pedig úgy jelezte ezt a szerelőknek, hogy az egyenesben a kormányt lengette a levegőben. Egy következő versenyen, miután egy baleset után a pályán kívülre került, ott is folytatta a vezetést, amikor pedig kifogyott alóla az út, fogta és visszarakta a járgányát a pályára. Mindenki azt hitte, hogy számára vége a versenynek, de végül harmadik lett.


Räikkönent nem akarták az F1-be 1

Világbajnoki mosoly (vezess.hu)


Kimi az F1 előtt

Räikkönen 19 évesen váltott komolyabb kategóriákra, első formaautós szereplése az Európai Formula Super A sorozatban volt (második lett), megfordult néhány Forma Ford Euro Cup-versenyen is, majd az 1999-2000-es téli szezonra a Brit Forma Renault sorozatban győzött a Manor Motorsport csapattal. A 2000-es szezonban ugyancsak velük a megnyerte a nyári sorozatot (tízből hét versenyt).

A Forma-1

Räikkönen Forma-1 előtti formaautós pályafutása 23 versenyéből 13 nyert meg. Amikor a Sauber csapat 2000 őszén elvitte egy tesztre, olyan meggyőző teljesítményt mutatott, hogy azonnal szerződést kapott a következő évre. A 2001-es szezon elején még komoly kétségek voltak a viszonylag ismeretlen finn fiú képességeit illetően, a Forma-1-es szerepléshez elengedhetetlen ún. szuperlicenszet is ideiglenesen, 6 versenyre kapta meg először. Räikkönen azonban fényesen bizonyított: első futamán, az Ausztrál Nagydíjon hatodikként, azaz – az utolsó – pontszerző helyen ért célba.

Az idény folyamán négy alkalommal szerzett pontot, és a számtalan kiesés ellenére csapattársával, Nick Heidfelddel együtt a Sauber történetének legjobb eredményét érték el, a csapat negyedik lett a bajnokságban.


Räikkönent nem akarták az F1-be 2

A Saubernél kezdte (vezess.hu)


Amikor biztossá vált, hogy a McLarentől az év végén távozik a kétszeres világbajnok, Mika Häkkinen, sokan úgy gondolták, hogy a “saját nevelésű” Heidfeldet – nem Lewis Hamilton volt az első! – szerződtetik a helyére a wokingiak, de sokak meglepetésére Ron Dennisék az ifjú finnel pótolták a bajnokot. Ötéves szerződést írt alá.

Räikkönen mclarenes bemutatkozó évében még csak a hatodik helyen végzett csapattársa, David Coulthard mögött, de ehhez nagyban hozzájárult, hogy a 17 futamból tízen kiesett.

Sikerek és bukások a McLarennél

A következő évben a finn már világbajnoki kihívó volt. Igaz, hogy csak egyetlen futamon győzött Malajziában, de hat második és 2-2 harmadik és negyedik helye az utolsó futamig versenyben tartotta Michael Schumacherrel szemben, aki végül mindössze két ponttal verte meg.

2004 újra kiesések sorozatát hozta, nyolc alkalommal nem tudta befejezni a versenyt, így csak a hetedik helyen zárta a bajnokságot. Räikkönenről eddigre már elterjedt, hogy a mezőny leggyorsabb pilótája, de azt is sokan hangoztatták, hogy “széthajtja” az autót.

2005 megint sikeres évnek bizonyult, Räikkönen hét futamot nyert meg, de végül alulmaradt a másik fiatal tehetséggel, Fernando Alonsóval szemben a bajnokságban. Győzelmei számával azonban beállította Alain Prost és Michael Schumacher rekordját, akik ugyancsak ennyi futamgyőzelemmel nem lettek bajnokok korábban. Másik rekord is kapcsolódik az évhez, Kimi ugyanekkor állította be az egy szezonban elért leggyorsabb körök ugyancsak Schumacher által tartott eredmyényét, a finn tíz alkalommal volt a leggyorsabb a pályán.





Emlékezetes még 2005-ből a Japán Nagydíjon mutatott elképesztő versenyzése, amikor a 20. helyről rajtolva vágott át a mezőnyön Suzukában, hogy végül az utolsó körben az addig vezető Giancarlo Fisichellát is megelőzve megnyerje a futamot.

A tavalyi év ugyancsak nem hozott sok sikert a finnek, 2006-ban egyetlen győzelmet sem húzhatott be a neve mellé. Az év folyamán már sokat pletykáltak arról, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszavonul a versenyzéstől, aki ezt az Olasz Nagydíjon be is jelentette. A Ferrari nem sokkal később nyilvánosságra hozta, hogy Räikkönen váltja majd a világbajnokot. A Ferrarinak mindenképp egy húzónév kellett, és ezért hajlandóak voltak óriási összeget is fizetni. Jelenleg állítólag Kimi a mezőny legjobban fizetett versenyzője.

Bajnokot pótól, méltón

Az idei évre akár azt is mondhatnánk, hogy felemás volt Räikkönen számára. A Ferrarival megnyerte bemutatkozó versenyét Ausztráliában, de ezután egy kicsit beleszürkült a bajnokságba. A fantasztikus négyes tagjaként a McLarenek mögött csak a harmadik-negyedik helyen egyensúlyozott egész évben, hiába kapott erőre az idény második felében a Francia Nagydíjtól. Kimi azonban mindenkinél több futamot nyert meg 2007-ben, a szerencse és a McLaren utolsó versenyeken bemutatott hibái végül teljesen megérdemelten neki jutatták a bajnoki címet.

Kimi eddigi 122 versenye alatt 14 győzelmet, 48 dobogós helyezést, 14 pole pozíciót és 456 pontot szerzett, 25 leggyorsabb körével pedig az aktív versenyzők legjobbja.


Räikkönent nem akarták az F1-be 3

Kimi és Jenni Räikkönen (vezess.hu)


Jégember vagy party animal?

Räikkönen beceneve a Jégember (Iceman), amit visszafogott, csendes, sőt, halvérű viselkedésének köszönhet. Gyakran emlegetik, hogy első F1-es versenye előtt elaludt, és ha az egyik szerelő nem talál rá, talán le is marad a futamról.

A magánéletében azonban másféle figura: köztudott, hogy ivócimborának sem utolsó, bulizni nagyon tud a srác. Kimi amúgy házasember, felesége, Jenni modell. Ami pedig talán az egyik legfontosabb, ami igazi bajnokká teszi, az az, hogy él hal a versenyzésért a Forma-1-en kívül is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik