Csepelen házmester a világklasszis gitáros

Fura, hogy tízemeletes csepeli panelházban lakik egy élő magyar rocklegenda, aki a hetvenes években a Gesarol, a Beatrice tagja volt, később a Gépfolklór, a Kárpát Möbiusz és mindenek előtt a Barbaro gitáros-mágusaként lett ismert. Még furább, hogy hat gyermekét nem a zenélésből tartja el, hanem e tömbházban vállalt gondnoki munkájából. A kaputelefon gombja mellett a nevét megjelölték. Azon gondolkodunk, hogy egy rajongó volt-e, vagy a lakóknak emelték ki a tömbházmester csengőjét. Valószínűleg az utóbbi. Beszállunk a liftbe, nyilván a friss festés is Cziránku úr érdeme.

Maradt az újságkihordás, meg minden szemét munka (Fotó: Horváth Balázs)

A negyediken már vár minket a gondnok-gitárklasszis. Megkérdezi, hogy miért is érdeklődünk iránta. Mondjuk, az új Barbaro lemez apropóján. Őszintén elcsodálkozik. Mint mondja őt leginkább a munkájából adódóan – csőrepedés, áramszünet, liftelakadás – okán szokták keresni. Betessékel a szobájába, ami egyben gondnoki irodaként is funkcionál. A szobában szerszámok, a tömbház hivatalos nagykönyve, számlák. És a sarokban feltűnik a legendás kétnyakú Gibson, valamint különféle pedálsorok és erősítők. Ide kell panasszal fordulni a ház lakóinak és itt születnek a Barbaro-dalok. A szent és a profán egy panelszobában.

Ennyire nem lehet megélni a zenélésből?

A hetvenes években, miután otthagytam a P. Mobil elődjének számító, országosan is ismert Gesarolt, majd az akkor még rockzenét játszó Beatricét, felkértek gitárosnak az Operett Színházba. Nem vállaltam el, s ezzel be is zártam a hivatásos zenész szakma felé nyíló ajtót magam mögött. Én döntöttem, és ma is úgy gondolom, jól döntöttem. Otthagytam csapot-papot, státuszt. Addigra már nem akartam minden áron sztárzenekarban sem játszani, és főleg nem akartam a rocksztenderdeket nyomni. Egyszerűen fájt, ha már megint ugyanazokat a sémákat kellet játszani. Már a legnagyobbaktól, Eric Claptontól és másoktól sem érdekelt ez.

Úgy gondoltam, hogy az én izgága, előrerohanó, mindent másképp látó és mindenre rákérdező lelki alkatomnak jobban megfelel, ha a pálya szélén keresem a helyem, hátha abból is meg lehet élni. Nem lehetett. Maradt az újságkihordás, meg minden szemét munka, így megengedhettem magamnak, hogy szabadidőmben kedvenc hangszeremmel, a gitárral együtt gondolkodjak. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy soha nem leszek boldog, ha nem találok magammal összhangot, ha nem tudok kapcsolatot teremteni a saját elvárásaimmal. Másrészt van öt fiam, meg egy lányom. Nekem a helyemen kellet lenni. Bíbelődésre születtem, de ebből megélni nem lehet, Más módon kell megoldanom az életem, hogy eltartsam a családom. Ha mellette van egy-két kedves óra, akkor elbújok egyedül a gitárommal.

Ma egy csepeli tömbház gondnoka vagy…

Reggeltől estig. 330 lakás tartozik hozzám.

Hogy lehet összehozni az éjjel-nappali gondnoki szolgálatot a zeneszerzéssel, gyakorlással?

Nehezen. Tegnap este egy fiatal gitáros volt nálam (nagyon szeretek a fiatalokkal foglalkozni, átadni nekik, ami tudok), amikor valami vizes munka miatt riasztottak. Miközben intézkedtem, az egyik lakás részeg tulajdonosa beszólogatott, szekált, amit nagyon nehéz kezelni. Mikor visszajöttem, nem is ment a zenélés már. Gondnokként egyébként az a fő feladatom, hogy minden műszaki problémát oldjak meg. Amit nem tudok én megszerelni, ahhoz mestert kell keresni, le kell szervezni a javíttatást.

Hogy éled meg ezt a kettős életet?

Soha nem lehettet igényes zenéből megélni. Ha egy igényes muzsikus a fősodorba kerül, csak nagy kompromisszumok, áldozatok árán tud fennmaradni. Ha okos, akkor próbálja úgy meghozni ezeket a döntéseket, hogy ne sérüljön a lelki, művészi világa. Például Presser Gábor hellyel-közzel, végig tartotta a minőséget, újszerűséget.

Egyszer csutkára elkopott a pengetõm (Fotó: Horváth Balázs)

Nem nagyon használnak sem külföldön, sem itthon kétnyakú gitárt a zenészek. Főleg nem úgy, hogy pengetés helyett inkább kalapálják a húrokat a két nyakon egyszerre. Hogy kezdted el ezt a technikát?

Egyszer láttam az újságban egy hirdetést: kétnyakú gitár eladó. (Ilyet egyébként John Mclaughlin és Jimmy Page használt akkoriban, akik a legnagyobb példaképeim voltak.) Meg akartam szerezni. Eladtam a jól működő Marshall erősítőmet, a kiváló Fender gitáromat, s a kettő árából megvettem ezt a kétnyakú „deszkát”. Ekkor kezdődött el valami nagyon érdekes kaland számomra. Mi a fenének van ennek kettő nyaka? Elkezdtem kísérletezni a hangszerrel. Ezután végképp nem akartam hagyományos formációba bekerülni. Gondoljunk csak bele! Miután ez egy igen nehéz hangszer, ezzel állni a színpadon másfél órát, az fizikailag sem kibírható. Végül beletörődtem a sorsomba, maradt az újságkihordás, meg az éjszakai rabszolgamunkák. A munka mellett meg bíbelődhettem a gitárral.

Egyszer csutkára elkopott a pengetőm, és nem volt másik. Márpedig kellett a legközelebbi koncertre, és nem tudtam újat venni. Akkoriban tényleg úgy éltünk, hogy még egy pengető beszerzése is probléma volt, húrt cserélni a gitáron pedig egy ünnepel ért föl. Szóval meg akartam kímélni ezt a pengetőcsonkot, hogy ne kopjon tovább, és elkezdtem játszani ilyen ütögetős technikával, pengetés nélkül. Így kezdtem el ezt a technikát, amit mind a mai napig használok. (Cziránku egyedi, virtuóz gitártechnikájáról bővebben a videóban – A szerk.)

—-Gyarmatokon nincs minőségi zene—-

Mikor jött a képbe a népzene és ennek mégiscsak rockos feldolgozása?

Egy countryfesztiválon lépett oda hozzám Huszti Zoli, aki a rádióban volt zenei rendező. Azt mondta, tudja, hogy nem szeretem ezt a népi ihaj-csuhajnak gondolt zenét, de ő összehoz az ördög hegedűsével. Néhány nap múlva már Szabó Andris lakásán próbáltunk. Kóstolgattuk a dolgokat, és Andris tényleg fantasztikusan hegedült. Ugyanazt az őserőt érzetem a zenéjében, mint a Led Zeppelinben korábban. Azonnal tudtam, hogy nekem ez kell. Két telefon után már Jorgosz (Tzotzoglu Jorgosz- A szerk.) is ott volt. Jött a Szenes László, majd a Rollsból Donászy Tibor. Rövid időn belül megalakult a Gépfolklór, aminek életem talán legszebb korszakát köszönhetem. Rengeteg bonyolult, páratlan, balkáni ritmusú számot játszottunk, amivel már önmagában is rögtön elhatárolódtunk a kommersz törekvésektől. Európai koncerteken, fesztiválokon léptünk fel kirobbanó sikerrel, nyugati rádiók játszották a számainkat. Sajnos azonban a lemez készítése közben összeveszett a „két dudás”, Jorgosz és Szabó. Feloszlott a Gépfolklór.

De jött a Barbaro…

Igen, fantasztikus időszak volt az is. A Barabaro első albumával szintén nagyon sok helyen jártunk nyugaton. Fantasztikusan fogadták a zenénket mindenütt. Aztán jött egy nagy visszazuhanás. Ebben persze az is volt, hogy közben lehullt a vasfüggöny. Már nem volt érdekes, hogy milyenek a keletről jövő rabszolgák, milyen zenét játszanak. Ez a politikai helyzetből adódó kíváncsiság egyszerre elmúlt.

Akkoriban azt nyilatkoztad, hogy a rendszerváltással a harcos időknek vége, most már a minőség kora jön a zenében. Nem úgy tűnik, hogy ez megvalósult. Fenntartod ezt az álláspontod?

Hittünk abban, hogy a rendszerváltás után egyre jobbak leszünk, és a zene is egyre jobb lesz, minőségi zenék jönnek. Hát nem. Végzetes csapás ilyen társadalmakban, ha valaki minőséget próbál nyújtani, Ezzel ugyanis görbetükröt állít azok elé a trendek elé, amelyek az ellenkezőjében érdekeltek. Így aztán a fősodor szerint a minőséget el kell pusztítani. Erről szól minden. Gyarmatokon – akár politikai akár gazdasági értelemben veszzük – nincs minőség. Csak a másodkézből vett bóvli működik. Szörnyű, de ez egy csak egy elszállt remény volt.

Említetted, hogy nem akartál több rocksémát eljátszani. A Barbaróban mégiscsak ott voltak ezek, ha kitekert formában is. Az új lemezben mennyire van jelen a r’n’r?

Benne van. A mostani lemez a jelenlegi életérzésünket tükrözi, rárakódtak a kor lenyomatai. Azt látjuk, hogy hatvan éve építünk valamit, és minden csak bomlik és pusztul. Feloldhatatlan ellentmondások repítik a világot szanaszét. Ezek lenyomata az anyag. Nem beszéltünk erről soha a többiekkel, nem ideologizáltunk. Három évet végigfagyoskodtunk a próbahelyen, s ezeknek a kísérletezéseknek az eredményeképp született a Barbaro 3. Végül is utólag meghallgatva, egy szóban tudom megfogalmazni, mi jött ki mindebből: halálzene.
Olyanok voltunk, mint egy tudós, aki lombikban kísérletezget, és a végén jön csak rá, hogy a kutatása eredménye egy atombomba, ami elpusztíthatja a világot. Igen, a Barbaro 3. egy atombomba lett. Mi is döbbenten szemléljük.

Az első Barbaro lemez mára klasszikus alapművé vált, kiindulási pont a magyar könnyűzenében. Még fel sem találták a világzenét, amikor ti már leraktátok az asztalra. A másodikra néhány évet kellett várni, de aztán 13 év szünet következett. Miért szűnt meg ilyen hosszú időre és hogy alakult újjá a Barbaro?

A második lemez után kivált Jorgosz, hogy új utakat keressen. Az ő görög – nyughatatlan, vágtázó, „mindig előre” – mentalitása vitte előre addig a zenekart. Pótolhatatlannak tűnt. És annak tűnt akkor is, amikor a Herpai Sanyi négy éve telefonált, hogy mi lenne, ha újra barbaróznánk. Kérdezte, ismerem-e a gitáros-énekes Both Miklóst, ő szívesen jönne. Mondom: hogyne ismerném, amikor a Kárpát Möbiuszban (Cziránkuék egyfajta zenei kísérletező műhelye, amely időnként koncerteken is bemutatkozik – A szerk.) együtt zenéltünk évekig. Pontosabban volt egy senior és egy junior része a Möbiusznak, én az előbbiben, ő az utóbbiban muzsikált. Fantasztikus koncerteket adtunk közösen. Ha valaki, akkor a Miklós át tudja venni, újra tudja gondolni Jorgosz szerepét. Álljunk össze, csináljuk meg, mondtam. Nem csalódtam.

Ez egyfajta mester és tanítvány viszony közted és Both Miklós között?

Egyszer megjelent itt a szobámban, és azt láttam, ennek a srácnak, fiatalkora ellenére már nincs mit tanítanom. Áttételes módon persze próbálom őt rávezetni azokra a dolgokra, amiket én tapasztaltam, hogy ne kelljen még egyszer bejárnia ugyanazt az utat, amit én már végigjártam.

Eddig a Barbaróban csak egy gitár volt, Both Miklós érkezésével viszont két virtuóz gitárosnak kell együtt játszania. Működik ez? Nincs „két dudás egy csárdában” érzés?

Nincs. Én kicsit hátrébb húzódtam. Ez az élet törvénye: az új hajtások a fény felé törnek. Nekünk az a dolgunk, hogy hagyjuk őket kibontakozni. Ez természetes. Sokkal kevesebb baj lenne a világban, ha ezeket a sok ezer éves együttélési módokat átadnánk egymásnak minden területen.

Mégiscsak máshogy kell hangszerelni a dalokat…

A „nótafa” én vagyok még mindig. Itt ebben a szobában, ebben a sarokban születnek azok a faramuci dolgok, amelyeket beviszek a próbákra. A kidolgozásban viszont mindenkinek szerepe van, kiemelten Miklósnak. Ő a frontember, ő viszi el a hátán a dolgot.

Az új lemez gyökerei is a balkáni, magyar népzenéhez nyúlnak vissza? Vagy Jorgosz kiválásával a balkáni hatás hátrébb szorult?

Ha nagyon nehéz korszakban, vagy depressziós hangulatban vagyok, máig felrakok valamilyen makedón tánczenét. Ezek gyógyító hatással vannak rám. A népzene egész világa szerintem öngyógyító és másokat is meggyógyító világ. Ezzel gyorsan ellentmondtam a korábban mondottaknak. Engem meggyógyított, megmentett a népzene, és most itt ez a halálzene…

Gyarmatokon nincs minõség (Fotó: Horváth Balázs)

Az új albumot, ezt a halálzenét mutatjátok be szerdán az A38 Hajón. A belépő mellé CD is jár. Ez elég szokatlan.

Ez Herpai Sanyi zseniális ötlete volt, így legalább annyi CD elkel, amennyien eljönnek a bulira. Manapság már nem vásárolnak az emberek CD-t, inkább letöltik a zenéket az internetről. A másik nagy húzás, hogy vendégként fellép Nikola Parov, aki évekig a Barbaróban játszott a kezdeti időkben.

A zenekar védjegye volt korábban Bartók Allegro Barbarójának duó (gitár-dob) feldolgozása. A lemezbemutatón is elhangzik majd?

Igen, újra felvettük a repertoárra, már próbáltuk is Herpai Sanyival. Valószínűleg eljátszuk az A38 Hajón. (Ízelítő a darabból a videón – A szerk.)