Élet-Stílus

Szávay sima győzelemmel döntős

Szávay Ágnes könnyed győzelemmel került be a 600 ezer dollár összdíjazású keménypályás pekingi női tenisztorna döntőjébe: 6:1, 6:2-re verte a hazai színeket képviselő, korábban Martina Hingist, valamint Amelie Mauresmót is búcsúztató Suaj Penget.

Kapcsolódó linkek

tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

A 18 esztendős magyar tehetség korábban már kétszer kikapott a kínai lánytól, a pekingi torna szombati elődöntőjében azonban simán verte, mindössze három gémet engedett át neki.

A világranglista 23. helyén álló Szávay Ágnes gyorsan, nyolc perc alatt 2:0-s előnyre tett szert, majd a következő két játékban mind a két játékos hozta saját szervajátékát. A magyar lány 3:1-nél újra brékelt, és mivel az ezt követő adogatását szoros gémben megnyerte, már a játszmáért fogadhatott. A női teniszezők rangsorában 49. Suang Peng keze ismét megremegett, Szávay a szettlabdát a 22 esztendős kínai kettős hibájával „értékesítette”.


Szávay sima győzelemmel döntős 1

Szávay Ágnes lehengerlõen játszott (MTI/EPA)



A folytatásban 2:2-ig Szávay és Peng is hozta saját adogatását, aztán az elsőszámú magyar teniszező faképnél hagyta ellenfelét: 3:2-nél és 5:2-nél is brékelt, így a vártnál simábban, 1 óra kilenc perc alatt került a döntőbe, ahol az amerikai Lindsay Davenportot 6:3, 7:5-tel búcsúztató Jelena Jankovics vár rá.

A Pekingben hatodikként rangsorolt Szávay és a kettes kiemelési számot kapó, a világranglistán harmadik szerb hölgy még sohasem találkozott egymással. Szávay most harmadszor jutott el a fináléig WTA-tornán, Palermóban nyert, New Havenben viszont a sérülése miatt a döntő feladására kényszerült.

„Már a meccs elején igyekeztem agresszívan teniszezni és irányítani a játékot. Ha csak az eredményt nézzük, akkor úgy tűnik, könnyen nyertem, ám be kell vallanom, nagyon kemény összecsapás volt és örülök, hogy sikerült kiharcolni a győzelmet. Még sohasem játszottam Jankovic ellen, igyekszem a legjobbamat nyújtani, aztán meglátjuk mit hoz a holnap” – nyilatkozta az MTI-nek Szávay.


Peking, női torna, elődöntő:
Jankovics (szerb, 2.)-Davenport (amerikai) 6:3, 7:5
Szávay (magyar, 6.)-Suaj Peng (kínai) 6:1, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik