Élet-Stílus

US Open: Szávay egyesben is a nyolc között!

Szávay Ágnes akárcsak párosban, egyesben is bejutott a legjobb nyolc közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután a hétfői nyolcaddöntőben két szettben legyőzte az ukrán Julia Vakulenkót.

Kapcsolódó linkek

tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

A 18 esztendős solvadkerti tehetség élete legjobb Grand Slam-szereplését érte el azzal, hogy bejutott a legjobb nyolc közé a US Openen. A magyarok közül utoljára Mandula Petrának sikerült negyeddöntőbe jutni GS-tornán, ő 2001-es Roland Garroson élte túl a negyedik fordulót. Szávay nem kezdett valami jól a világranglista 50. helyén álló Julia Vakulenko ellen, a 24 éves ukrán ugyanis villámgyorsan elhúzott 2-0-ra.

Szávay keze nem remegett meg, egyenlített, majd hozta saját adogatását, így már nála volt az előny, majd 4:3-nál újra brékelt, ennek köszönhetően már a szettért szerválhatott. Vakulenko keresztülhúzta a számításait, és feljött 5:4-re, Szávay azonban gyorsan visszaadta a kölcsönt, azaz a mérkőzés során harmadszor is elvette ellenfele szervajátékát, ezzel 43 perc alatt 6:4-re megnyerte az első szettet.


US Open: Szávay egyesben is a nyolc között! 1

Szávay Ágnes még szettet sem veszített! (MTI/EPA)



A folytatásban 3:3-ig fej-fej mellett haladtak, majd a következő négy gémben egymás adogatásaiból éltek a felek, és mivel 5:5 után mind a ketten hozták saját adogatásukat, következhetett a rövidítés. A „szétlövésben” egyértelműen Szávay volt a jobb, öt meccslabdára tett szert, és 6:1-nél eleresztett életerős szerváját Vakulenko képtelen volt visszaütni a pályára. A világranglistán 31. Szávay 1 óra 44 perc alatt jutott a negyeddöntőbe. Következő ellenfele a 2004-ben bajnok, ezúttal negyedik helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecova lesz.

A magyar lány eddig egyszer találkozott az orosszal – az augusztusi New Haven-i torna döntőjében Szávay sérülése kénytelen volt feladni a meccsüket. A Vasas tini sztárja az egyes mellett Vladimira Uhlirova oldalán párosban is ott van a nyolc között, a követkőző fordulóban Jaroszlava Svedova és Stephanie Foretz vár a magyar-cseh tandemre. Fontos kiemelni, hogy Szávay eddig sem egyesben, sem párosban nem veszített még szettet a US Openen.

US Open, Flushing Meadows
Női egyes, nyolcaddöntő:

Szávay-Vakulenko (ukrán) 6:4, 7:6

Ajánlott videó

Olvasói sztorik