Élet-Stílus

Tour de France: Bennati nyerte a párizsi befutót

Az olasz Daniele Bennati nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny utolsó szakaszát, a párizsi befutót. A sárga trikót pedig a spanyol Alberto Contador viheti haza.

Kapcsolódó linkek

bicikli.lap.hu
sport.lap.hu

Vasárnap a párizsi befutóval véget ért a botrányoktól hangos 94. Tour de France. Az utolsó nap Marcoussis és Párizs között 146 kilométer várt a még versenyben lévőkre. A francia fővárosig kényelmes tempóban tekert a mezőny, a Champs-Élyséesre érve azonban megpezsdült az iram, tízen el is szöktek, ám végül mezőnybefutó döntött, amelyet Thor Hushovd és Erik Zabel előtt az olasz Daniele Bennati nyert meg.

Ahogy az előre borítékolható volt, az élen nem történt változás, azaz az élete első Francia körversenyén induló spanyol Alberto Contador nyerte a viadalt.

A 24 éves kerekes tulajdonképpen mesterhármast ért el, hiszen a legjobb 25 éven alulinak járó fehér trikót is hazavihette, illetve tagja volt a csapatversenyt megnyerő Discoverynek is. Contador a 17. szakaszt követően, a dán Michael Rasmussen kizárása után vette át a sárga trikót, amelyet már nem tudtak leszakítani róla, így ő a legendás Tour de France történetének ötödik spanyol győztese, a sikerét megelőzően 1995-ben (Miguel Indurain révén) diadalmaskodott utoljára hispán versenyző.

Az idén a legjobb hegyi menőnek járó pöttyös trikó a szabadkártyával induló kolumbiai Mauricio Solerre került, míg a sprinterek versenye (zöld trikó) a belga Tom Boonen sikerét hozta. És mint fentebb már közöltük, a csapatok között a Discovery győzött.

Tour de France, 20. szakasz
Marcoussis – Paris Champs-Élysées, 146km:
1. Daniele Bennati (olasz, Lampre) 3.51.03
2. Thor Hushovd (norvég, Crédit Agricole) a.i.
3. Erik Zabel (német, Milram) a.i.

Végeredmény
Összetett (sárga trikó):

1. Alberto Contador (spanyol, Discovery) 91.00.26
2. Cadel Evans (ausztrál, Lotto) 0.23 mp h.
3. Levi Leipheimer (amerikai, Discovery) 0.31 mp h.

Pontverseny (zöld trikó):
1. Tom Boonen (belga, Quickstep) 256 pont
2. Robert Hunter (dél-afrikai, Barloworld) 234
3. Erik Zabel (német, Milram) 232

Hegyi verseny (pöttyös trikó):
1. Mauricio Soler (kolmbiai, Barloworld) 206 pont
2. Alberto Contador (spanyol, Discovery) 128
3. Jaroslav Popovics (ukrán, Discovery) 105

Fiatalok versenye (fehér trikó):
1. Alberto Contador (spanyol, Discovery) 91.00.26
2. Mauricio Soler (kolmbiai, Barloworld) 16.51 p h.
3. Amets Txurruka (spanyol, Euskaltel) 49.34 p h.

Csapatverseny:
1. Discovery 273.12.52
2. Caisse D’Epargne 19.36 p h.
3. Team CSC 22.10 p h.

A legaktívabb versenyző:
Amets Txurruka (spanyol, Euskaltel)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik