Élet-Stílus

Több mint kilencezren úsztak a Balatonban

Szombaton összesen 9360-an úsztak a Balatonban az egy napon rendezett Balaton-átúszás, valamint Öbölátúszás keretein belül. Utóbbi viadalon Guinness-rekordot is felállítottak a résztvevők.

Kapcsolódó link


sport.lap.hu

Jóval több mint kétezer résztvevővel különleges Guinness-csúcsot is hozott a szombaton, kiváló időben, 25 fokos vízben megrendezett Öbölátúszás, amelynek 3 és fél kilométeres versenyetapját a hagyományos színhelyen, Balatonfüred és Tihany között bonyolította le a Magyar Hosszútávúszó Szövetség. „Összesen 2146-an értek célba, tízen feladták a versenyt” – így Németh Zsolt főtitkár.

Az abszolút legjobb időt Gercsák Csaba érte el, aki délelőtt még a Komjádi uszodában az úszó ob-n indult, majd délután már a Balatonban tudta le 41:37 perc alatt a 3,5 kilométeres távot. A füredi Marina szálloda strandján, amely az Öbölátúszás rajthelyéül is szolgált, különleges csúcs született: felállították a gipszelt végtagokkal fürdőzés Guinness-rekordját, amikor egyszerre 146 gipszelt karú vagy lábú ember fürdött a tóban. A nagy örömbe amúgy üröm is vegyült: „Sajnálom, hogy sokan nem vehettek részt mindkét eseményen, mivel a Balaton- és az Öbölátúszásra egy napon került sor. Amennyiben nem így történik, részvételi rekord is születhetett volna” – tette hozzá Németh Zsolt.


Több mint kilencezren úsztak a Balatonban 1

Guinness-rekordot állítottak fel Balatonfüreden (MTI)



A Balaton-átúszáson 7204 úszó vállalta, hogy a kellemes, 24-25 fokos vízben átúszik az északiról a déli partra, azaz teljesíti a a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot. A vízilabdázó olimpiai bajnok Steinmetz Barnabás és Ádám egyformán 1 óra 15 perc alatt ért a célba, előbbi azt mondta: könnyed nyári átmozgató edzésnek jó volt az úszás. Egyébként más nemzetközi klasszis sportoló is teljesítette a távot, így a profi ökölvívó világbajnok, a strandolók körében rendkívül népszerű bunyós Erdei Zsolt, valamint a hamburgi profi istálló másik magyar öklözője, a szintén veretlen Balzsay Károly. A legidősebb résztvevő egy 87 éves idős úr volt, a legfiatalabb pedig egy 11 éves lány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik