Élet-Stílus

Matolcsi József októberben visszavághat

Matolcsi József múlt hét péntek este elveszítette a WBF nagyváltósúlyú világbajnoki címét, mivel a 6. menetben sérülés miatt leléptette őt a mérkőzésvezető. Októberben visszavághat.

A bokszrajongók közül többen úgy vélték, hogy az angol mérkőzésvezető talán túl elhamarkodottan szüntette be az összecsapást, ezzel kedvezett honfitársának, Marcus Portmannek. Matolcsi viszont a monokli.com lapnak adott interjújában elismerte, hogy Ian John-Lewis jó döntést hozott.

„Kijelenthetem, a bírónak igaza volt, amikor beszüntette a mérkőzést, mert az ő feladata az, hogy védje a versenyző egészségét. Ezt ő megtette, nem követett el hibát, nagyon is mellettem állt, nem engedte, hogy még komolyabb sérülést szedjek össze” – mondta a népszerű Matolcsi József (26-10-0), akinek két helyen, több mint egy tucat öltéssel kellett összevarrni a sérüléseit.

A visszavágóval kapcsolatban, melyet szintén Angliában fognak megrendezni, a bokszoló a következőket mondta. „Kialakult egy szerencsétlen helyzet, ami után befejezettnek nyilvánították a meccset, de az októberi visszavágóra keményen felkészülök. Most már tudom, nekem kell irányítanom, űzni, hajtani az ellenfelet, s akkor visszaszerezhetem az övemet!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik