Élet-Stílus

Spanyolországban folytatja a Kemény-csapat

A Világliga európai 2. csoportjában a második selejtezőkör mérkőzéseit játssza szerdától vasárnapig a magyar férfi vízilabda-válogatott a spanyolországi Portugaletében.

Kapcsolódó linkek

vizilabda.lap.hu
sport.lap.hu

Spanyolországban ugyanaz az öt csapat vív körmeccseket, amely két hete a Margitszigeten: Kemény Dénes legénysége a horvát, a spanyol, a román és az orosz csapattal találkozik majd.

A Budapesten szerzett pontokhoz hozzáadódnak a második tornán gyűjtöttek, s az így kialakult sorrend szerinti első két helyezett folytathatja majd szereplését a berlini Szuperdöntőben, amelyben a házigazda német együttes és a kvalifikáció hét legjobbja ütközik meg augusztus 7. és 12. között.

„Portugaletében folytatjuk a tapasztalatszerzést, miközben negyedről negyedre szeretnénk jól is játszani – mondta az elutazás előtt Kemény Dénes szövetségi kapitány az MTI-nek. – Mivel 16 játékost viszek, mérkőzésenként hárman kimaradnak. Így a tapasztalatszerzés nemcsak az ellenfelekkel vagy a taktikai játékelemekkel kapcsolatban feladatom, hanem a játékosokat illetően is. Remélem, sikerül minél több meccset nyernünk, mivel ez jó előjel lenne a berlini döntő előtt, ahol szeretnénk jól szerepelni. Azt viszont most is hangsúlyozom, hogy az elsődleges cél továbbra is az olimpiai felkészülés, az ehhez szükséges tapasztalatok megszerzése.”


Spanyolországban folytatja a Kemény-csapat 1

Az elsõ selejtezõkörben magabiztosan lett elsõ a válogatott (MTI)


A magyar csapat 16 játékossal kelt útra, a névsor: Baksa László, Nagy Viktor, Szécsi Zoltán – kapusok, Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gór-Nagy Miklós, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Kiss Csaba, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Szivós Márton, Varga Dániel és Varga Dénes – mezőnyjátékosok.

A Világligában nincs döntetlen, a győzelem három, a büntetőkkel kiharcolt siker két pontot ér, az ötméteresekkel veszítő csapatnak egy pont dukál.

A portugaletei Világliga-program:
Szerda
Oroszország-Románia 18:30 ó
Spanyolország-Magyarország 20 ó

Csütörtök
Spanyolország-Oroszország 18:30 ó
Románia-Horvátország 20 ó

Péntek
Románia-Magyarország 18:30 ó
Oroszoszág-Horvátország 20 ó

Szombat
Horvátország-Magyarország 11 ó
Spanyolország-Románia 12:30 ó

Vasárnap
Oroszország-Magyarország 11 ó
Spanyolország-Horvátország 12:30 ó

A budapesti selejtezőkör végeredménye: 1. Magyarország 12 pont, 2. Horvátország 9, 3. Spanyolország 6, 4. Románia 3, 5. Oroszország 0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik