Élet-Stílus

Nincs jogosítványturizmus Szlovákiába

Nem bizonyultak igaznak azok a magyarországi híresztelések, miszerint Szlovákia határ menti városaiban tömegesen dívik az úgynevezett magyar jogosítványturizmus – állítja egy szlovákiai napilap.

Az állítólagos jelenségre Párkányban, Dunaszerdahelyen, Révkomáromban rákérdező Új Szó csütörtöki számában megjelent vizsgálódásának az eredményei azt mutatják, hogy külföldi állampolgár korántsem szerezhet olyan könnyen gépkocsivezetői jogosítványt a szomszédos országban, mint azt a magyarországi lapokban megjelent beszámolók állítják.

Szlovákiában csak az folyamodhat jogosítvány kiadásáért, akinek már legalább 185 napja ideiglenes bejelentett lakhelye van az országban, továbbá, miután a gépkocsivezetői tanfolyamot ott elvégezte, a közlekedésrendészetnek még hatvan napja van a vizsga napjának kitűzésére.

„Az sem teljesen igaz, hogy magyarul is le lehet tenni a vizsgát” – mondta a lapnak az egyik párkányi autóiskola tulajdonosa –, mert a műszaki-szerkezettani részből csakis szlovák nyelven vizsgázhat az illető, s ehhez hiteles tolmácsot kell fogadni.

Nagy Ferenc, az egyik dunaszerdahelyi autóiskola oktatója is azt mondta a lapnak, hogy „jogosítványturizmus nem létezik.” Igaz, vannak olyan magyarországiak, akik azt hiszik, hogy a dolog könnyebbik végét megfogva náluk jogosítványt szerezhetnek, ám amikor megismerkednek a feltételekkel, odébbállnak.

Hasonlóan tájékoztatták a lapot a révkomáromi autóiskolák vezetői is, akik elmondták: igaz, hogy a vizsga során magyar nyelvű tesztlapok is választhatók, de van a vizsgának szóbeli része is és „ha a vizsgáztató rendőr nem tud magyarul, akkor újabb gond merül fel.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik