Élet-Stílus

Egér és Parti Nagy is lehet Prima Primissima-díjas

Egerszegi Krisztina, Parti Nagy Lajos, Hankiss Elemér és Lukács Sándor is bekerült a saját kategóriájában az idei Prima Primissima jelöltjei közé.

A Prima Primissima Díjat és az azonos nevű alapítványt Demján Sándor üzletember, a TriGránit Rt. elnöke 2003 nyarán alapította, azzal a céllal, hogy pártoktól és politikától mentesen támogassák és fejlesszék a magyar tudományos, művészeti és kulturális életet, őrizzék a magyar értelmiség eredményeit, értékeit. A több mint 1,65 milliárd forint értékű felajánlásnak köszönhetően az alapítvány tíz éven át ítélheti oda az elismerést.

A díjat 10 kategóriában ítélik oda. A beérkező jelölések alapján a Társadalmi Tanácsadó Testület és a kuratórium tagjai együttes ülés keretében kategóriánként 3-3 primáról döntenek titkos szavazással. A primák közül minden kategóriában egy-egy primissimát választanak a Magyar Vállalkozók Napja eseménysorozatának keretében tartandó díjátadó gála napján, az idén december 7-én. A Prima Primissima Díj 50 ezer euróval jár, míg a primák 10 ezer eurót kapnak.

Fiatalokat is díjaznak

Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az egyik idei újdonsággal, a Junior Prima Díjjal kapcsolatban kiemelte: a korábbi években folyamatosan szembesültek azzal, hogy vannak nagyon tehetséges fiatal művészek, sportolók, kutatók, akik nem versenyképesek a több évtizedes sikeres szakmai múlttal rendelkezőkkel szemben, s így nem kerültek be a Prima Primissima jelöltjei közé.

Közlése szerint a Junior Prima Díjat a társalapítóknak köszönhetően három kategóriában – tudomány, sport, oktatás – ítélik oda. Öt esztendőn át évente mindhárom kategóriában tíz-tíz 25 év alatti, szakterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal részesül a személyenként 7 ezer euróval járó elismerésben. A Magyar Fejlesztési Bank a tudományban, a Magyar Külkereskedelmi Bank a sportban, a Vodafone Magyarország Zrt. az oktatásban odaítélt Junior Prima Díjat finanszírozza.

Csányi Sándor kitért arra, hogy Demján Sándor újabb felajánlást tett: a korábbi évek primái közül 5 kiemelkedő munkásságú díjazottat Jubileumi Prima Primissima Díjjal jutalmaz. Az „új” Primissimák a díjjal járó Kincsem-emlékszobrot, továbbá 40 ezer eurót kapnak személyenként, mivel korábban primaként már 10 ezer eurós elismerésben részesültek.

Tandori, Hankiss, Finta is jelölt

Az irodalom kategóriában idén Mezey Katalin író, Parti Nagy Lajos költő, író és Tandori Dezső költő, műfordító neve szerepel. A színház- és filmművészet kategóriában Gaál István filmrendező, Lukács Sándor és Schubert Éva színművész, a magyar képzőművészet kategóriájában pedig Féner Tamás fotóművész, Schrammel Imre, az Iparművészeti Egyetem rektora, keramikus-iparművész és Vigh Tamás szobrász került a primák közé.

Tudomány kategóriában Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Losonczi Ágnes szociológus és Roska Tamás informatikai mérnök, oktatás és köznevelés kategóriában Hankiss Elemér szociológus, Roóz József közíró és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szerepel a névsorban.

Építészet és építőművészet kategóriában Cságoly Ferenc, Finta József és Kévés György építész, sajtó kategóriában Juhász Juditot, a Magyar Katolikus Rádió igazgatóját, Rangos Katalint, az MTV programigazgatóját, valamint Sediánszky János rádiós újságírót jelölték.

Politikai újságírót nem díjaznak

Népművészet és közművelődés kategóriában Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, egykori oktatási miniszter, Jankovics Marcell filmrendező, valamint a Magyar Állami Népi Együttes szerepel a jelöltek között, zeneművészet kategóriában Kelemen Barnabás hegedűművész, Perényi Miklós gordonkaművész és Vásáry Tamás zongoraművész, karmester.

Sport kategóriájában Egerszegi Krisztina úszó, olimpiai bajnok, Mezei István, a cigány labdarúgó-válogatott menedzsere és Nagy Tímea vívó, olimpiai bajnok neve szerepel a jelöltek névsorában.

Csányi Sándor a nevek ismertetése után megjegyezte, hogy a jövőben politikai újságírót nem jelölnek. Mint mondta, így járulnak hozzá a társadalmi békéhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik