Élet-Stílus

Serena könnyeivel küszködve a nyolcaddöntőben

A világelső Justine Henin negyedik sikerével bejutott a negyeddöntőbe az angol nyílt teniszbajnokságon, ahol a lesérülő majd - némi szerencsével - továbbjutó Serena Williamsszel találkozik. A háromszoros wimbledoni győztes testvére, Serena a következő körben az orosz Maria Sarapovával találkozik.

Kapcsolódó linkek

tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

A belga sztár már az év harmadik Grand Slam tornája előtt is kirobbanó formában játszott, és ezt sikerült átmentenie az év legrangosabb versenyére. A nyolcaddöntőben a 15. helyen kiemelt Patty Schnyder várta, ám a svájci sem tudta komolyabban megszorongatni az idei torna egyik legnagyobb esélyesét. Henin 56 perc alatt mindössze négy játékot engedélyezett ellenfelének.

Sikerrel vette a harmadik kört a korábban háromszoros bajnok Venus Williams. A 23. helyen rangsorolt amerikai teniszező még szombaton simán behúzta az első szettet a japán Morigamival szemben, de riválisa meglepetésre a folytatásban 4:1-re ellépett. Az eső miatt félbeszakadt találkozón hétfőn Morigami egyenlítetett, sőt a harmadik, döntő játszmában már 5:3-ra is vezetett Williams ellen. A meccs hajrájában azonban az amerikai érvényesítette a papírformát, és végül 7:5-el a szettet, és a mérkőzést is megnyerte. A következő körben nagyságrendekkel nehezebb dolga lesz az idősebbik Williams-nővérnek, hiszen az orosz Maria Sarapova várja, aki még szombaton biztosította be a helyét a nyolcaddöntőben.


Serena könnyeivel küszködve a nyolcaddöntőben 1

Magabiztosan menetel a belga világelsõ (MTI/AP)



Venus húga, 2002 és 2003 bajnoka pár órával később könnyeivel küszködve zuhant a wimbledoni gyepre: három percig kellett ápolni a zokogó Serenát, miután begörcsölt a vádlija. Szerencséjére az időjárás közbeszólt. A másfélórás esőszünetet követően is komoly fájdalmai voltak az amerikainak, lépéstempóban tudott csak mozogni, de Daniele Hantuchova képtelen volt felülkerekedni a hősiesen küzdő ellenfelén. A szlovák sorozatban ütötte a ki nem kényszerített hibákat, Serena pedig a elképesztő “bombákkal” válaszolt. A második szett elvesztése után az előkelő tizedik helyen rangsorolt Hantuchova teljesen összeomlott, és sima 2:6-tal elbúcsúzott.

A Roland Garros-döntős Ana Ivanovic, Szvetlana Kuznyecova és Nicole Vaidisova is két szettben lépett tovább, meglepetésre kiesett viszont a 12. helyen kiemelt Jelena Gyementyjeva, akit a mindössze 16 éves osztrák Paszek búcsúztatott.

A Sania Mirza, Sharar Peer (indiai, izraeli, 16.) kettős 6:4-re nyerte az első szettet és a másodikban 4:3-ra vezetett a Szávay Ágnes, Vladimira Uhlirova (magyar, cseh) kettőssel szemben, a párosverseny második fordulójában, amikor eső miatt ismét megszakadt és ezzel hétfőn be is fejeződött a játék Wimbledonban.

A férfiaknál csak egy harmadik fordulóbeli partit fejeztek be az időjárás miatt: az argentin David Nalbandiant (23.) három szettben leiskolázta a ciprusi Bagdatisz (10.).

Wimbledon
Férfi egyes
Harmadik forduló:
Berdych (cseh, 7.)-Li (dél-koreai) 6:4, 7:6, 7:6
Juzsnyij (orosz, 14.)-Nieminen (finn, 18.) 7:5, 7:6, 6:3
Björkman (svéd, 19.)-Arthurs (ausztrál) 6:2, 6:1, 6:4
Bagdatisz (ciprusi, 10.)-Nalbandian (argentin, 23.) 6:2, 7:5, 6:0

Női egyes
Harmadik forduló:
Kuznyecova (orosz, 5.)-Radwanska (lengyel) 6:2, 6:3
Ivanovic (szerb, 6.)-Rezai (francia) 6:3, 6:2
Petrova (orosz, 11.) – Ruano-Pascual (spanyol) 6:3, 7:6
Paszek (osztrák)-Gyementyjeva (orosz, 12.) 3:6, 6:2, 6:3
Vaidisova (cseh, 14.)-Azarenka (fehérorosz) 6:4, 6:2
V. Williams (amerikai, 23.)-Morigami (japán) 6:2, 3:6, 7:5
S. Williams (amerikai, 7.)-Hantuchova (szlovák, 10.) 6:2, 6:7, 6:2
Krajicek (holland, 31.)-Granville (amerikai) 6:3, 6:4

Nyolcaddöntő:
Henin (belga, 1.)-Schnyder (svájci, 15.) 6:2, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik