Élet-Stílus

Dopping került a vitaminba, Coria perel

Hat évvel doppingolásért kapott eltiltása után beperelte az egyik vitamingyártó céget Guillermo Coria, az argentinok teniszezője.

Kapcsolódó linkek
tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

Az egyesült államokbeli New Brunswickben hétfőn kezdődő per során a dél-amerikai játékos tízmillió dolláros kártérítést követel az egyik amerikai vitamingyártó cégtől, az Universal Nutritiontól, szerinte ugyanis, a vállalat szteroidokat is tartalmazó készítménye miatt bukott meg 2001-ben.

„Az egyetlen dolog, amit Coria bevett, az a cég multivitaminja volt” – magyarázta Will Nystrom ügyvéd, aki szerint az argentin teniszezőt akkor tiltották el, amikor a pályája felfelé ívelt, amikor a legértékesebb játékosok között emlegették, azaz a vitamingyártó komoly károkat okozott neki.

Nystrom emlékeztetett arra is, hogy a cég korábban már elismerte: a multivitamin, illetve szteroidokat tartalmazó termék egy azon gyártósoron készült, így kerülhetett a „tiltott” anyag a másik készítménybe.

A most 25 éves Coriát akkor hét hónapra tiltotta el az ATP (a kétéves büntetést csökkentették ennyire), majd visszatért, és 2003, valamint 2005 között az első tíz közé tartozott a világranglistán, legjobbja a harmadik hely volt. Pályafutása során eddig kilenc tornán diadalmaskodott, egy sérülés miatt ugyanakkor jelenleg csak a 344. a rangsorban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik