A szervezők azoknak a művészeknek a Párizsról készült alkotásaiból válogattak, akik úgy gondolták, „emberi, művészi fejlődésük, kiteljesedésük, létük, szabadságuk megélése, az elviselhetetlen nyűgöktől való megszabadulásuk színtere, elengedhetetlen feltétele a francia főváros” – írja a kiállítás kurátora.
André Kertész: Montmartre (Eltörött lemez) Párizs, 1929.
Kincses Károly hozzáteszi, hogy ebből a szempontból az első világháború után lett igazán fontos hellyé Párizs, akkor az amúgy is nagyon jelentős számú magyarországi értelmiségi, művész kivándorló kilencvenöt százaléka Bécs érintésével Berlinbe vagy Párizsba emigrált. Illyés Gyula a Hunok Párizsban című könyvében írja le azt a párizsi magyar emigráns kolóniát, amelynek tagjai voltak e fotográfusok is.
Marton Ervin: Utcasarkon, Párizs, 1960. és Régiségkereskedő, Párizs, 1961.
Az 1920-as években kijövő művészek közül többen beváltották „biankó csekkjüket”: itthon szerzett tehetségükkel a francia szellem, infrastruktúra segítségével váltak fontossá, megkerülhetetlenné. Ilyen volt Kertész, Brassai, Robert Capa mellett még vagy másfél tucatnyi fotográfus, többek között Reismann János, Zaránd Gyula vagy Marton Ervin, akiknek Párizs elsősorban nem lakhely, kulissza, hanem a remény városa volt.
Az augusztus végéig megtekinthető tárlaton Dobos Lajos, André Kertész, Marton Ervin, Rédner Márta, Reismann János, Rév Miklós, Stalter György, és Zaránd Gyula képei szerepelnek.
