Élet-Stílus

Roddick és Gonzalez korai búcsúja

Roger Federer és Rafael Nadal könnyedén vette az első akadályt a francia nyílt teniszbajnokságon, Andy Roddick és Fernando Gonzalez viszont máris búcsúzott, és kiesett a magyar Czink Melinda is.

Kapcsolódó linkek

tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

A hölgyeknél a 11. helyen rangsorolt Nagyja Petrova nincs már versenyben, a cseh Kveta Peschke ejtette ki háromjátszmás mérkőzésen. A világranglista 182. helyezettje a selejtezőből jutott a főtáblára és az első szettet szoros csatában nyerte. Már ekkor látszott, hogy Petrova nem heverte ki a május elején összeszedett hátsérülését. Az orosz teniszező a második játszmában ugyan minden erejét összeszedve egalizált, ugyanakkor az utolsó, döntő szettet simán, nyert gém nélkül el is bukta.

A többi pályára lépő női kiemelt gond nélkül jutott a második fordulóba. A torna egyik nem is olyan titkos esélyesének tartott, negyedikként rangsorolt szerb Jelena Jankovics mindössze négy gémet engedélyezett francia ellenfelének. Az már persze más kérdés, hogy ebből hármat a 22 éves klasszis adogatójátékánál nyert Foretz. Jankovics a Roland Garrost megelőzően már két salaktornát nyert idén.

Czink Melinda már hétfőn pályára lépett, de az eső miatt nem tudta befejezni a meccsét. A magyar lány vesztésre állt Tzipora Obzilerrel szemben, miután az izraeli játékos 6:3-ra megnyerte az első szettet és a másodikban 5:4-es állásnál a meccsért adogathatott, mikor jött az eső. Mivel kedden Obziler nem hibázott, hozta a szervajátékát, Czink búcsúzni kényszerült.

A hatodikként kiemelt Vaidisova is két szettben letudta a kötelezőt. A tavaly elődöntős cseh játékosnak meggyűlt a baja a svájci Gagliardival, és hiába volt hét bréklabdája az első szettben, sokáig képtelen volt előnybe kerülni – a lehető legjobbkor, 5:4-es vezetésnél végre sikerült. A második szettben hamar ellépett Vaidisova 3:0-ra és innentől nem adta ki a kezéből a győzelmet, és bejutott a 2. fordulóba.

A férfiaknál is érvényesült a papírforma. A pályafutása első Roland Garros győzelmére készülő Roger Federer a hétfőn félbeszakadt meccsét hamar letudta kedd délelőtt Michael Russell ellen. Az amerikai teniszező a játék semmilyen elemében nem tudta megszorítani a svájci klasszist. A horvát Ljubicic (7.), a spanyol Robredo (9.) és az argentin, doppingeltiltásból visszatérő, Federer-verő Guillermo Canas (19.) három sima szettben jutott be a legjobb 64 közé.

Győzelemmel kezdett a kétszeres címvédő Rafael Nadal is. A spanyolnak csak az első szettben gyűlt meg a baja az argentin Juan Martin Del Potróval, aki 5:4-nél a játszmáért adogathatott. Nadal azonban összeszedte magát, fordított, és a második és a harmadik játszmát már könnyedén hozta. A hármas kiemelési számot kapó, salakon nem túl acélos Andy Roddick, illetve az ötödikként rangsorolt Fernando Gonzalez már nem járt sikerrel. Előbbi az orosz Igor Andrejevtől kapott ki négy szettben, míg az utóbbi a nap legnagyobb negatív szenzációjaként játszmát sem tudott nyerni a cseh Radek Stepanek ellen.

Roland Garros
Női egyes, 1. forduló:
Castano (kolumbiai)-Laine (finn) 1:6, 7:5, 6:4
Petkovic (német)-Gajdosova (szlovák) 4:6, 6:3, 6:3
Bartoli (francia, 18.)-Rezai (francia) 6:2, 6:4
Bammer (osztrák, 20.)-Vinci (olasz) 6:4, 6:4
Schiavone (olasz, 23.)-Meusburger (osztrák) 6:2, 6:4
Szavcsuk (ukrán)-Svedova (orosz) 7:5, 7:5
Jankovic (szerb, 4.)-Foretz (francia) 6:2, 6:2
Vaidisova (cseh, 6.)-Gagliardi (svájci) 6:4, 6:3
Peschke (cseh)-Petrova (orosz, 11.) 7:5, 5:7, 6:0
Gyementyjeva (orosz, 13.)-Kerber (német) 6:3, 6:2
Santangelo (olasz, 28.)-Radwanska (lengyel) 6:1, 6:4
Johansson (francia)-Grönefeld (német) 7:5, 6:4
Llagostera Vives (spanyol)-Smashnova (izraeli) 6:2, 7:5
Kirilenko (orosz)-Camerin (olasz) 6:3, 6:0
Perry (amerikai)-Sanchez (francia) 3:6, 6:4, 6:3
Tanasugarn (thaiföldi)-Dellacqua (ausztrál) 6:3, 4:6, 6:4
Bacsinszky (svájci)-Cseng (Zheng, kínai) 7:6, 6:0
Sequera (venezuelai)-Razzano (francia) 5:7, 6:3, 9:7
Amanmuradova (üzbég)-King (amerikai) 7:5, 4:6, 6:3
Cohen-Aloro (francia)-Jakimova (fehérorosz) 7:6, 6:1
Paramentier (francia)-Korceva (ukrán) 6:4, 3:6, 7:5
Obziler (izraeli)-Czink Melinda 6:3, 6:4

Férfi egyes, 1. forduló:
Karlovic (horvát)-Blake (amerikai, 8.) 4:6, 6:4, 7:5, 7:5
Recouderc (francia)-Querrey (amerikai) 7:6, 2:6, 6:0, 6:7, 6:3
Björkman (svéd)-Luczak (ausztrál) 6:7 (4-7), 5:7, 6:3, 6:3, 6:1
Zabaleta (argentin)-Calleri (argentin, 26.) 6:4, 6:7, 7:6, 7:5
Simon (francia)-Spadea (amerikai) 2:6, 6:4, 6:4, 6:3
Brzezicki (argentin)-Kendrick (amerikai) 6:1, 3:6, 6:2, 6:1
Serra (francia)-Kunicin (orosz) 6:3, 6:0, 6:2
Nadal (spanyol, 2.)-Del Potro (argentin) 7:5, 6:3, 6:2
Stepanek (cseh)-Gonzalez (chilei, 5.) 6:2, 6:2, 6:4
Nieminen (finn, 20.)-Lopez (spanyol) 6:2, 6:4, 7:6
Kohlschreiber (német, 28.)-Dlouhy (cseh) 6:2, 3:6, 7:5, 4:6, 17:15
Mathieu (francia)-Mayer (német, 31.) 6:3, 6:4, 6:2
Navarro (spanyol)-Pashanski (szerb) 7:6, 6:4, 6:4
Massu (chilei)-Horna (perui) 6:4, 7:5, 3:6, 6:7, 6:2
Pless (dán)-Lu (tajvani) 6:3, 6:2, 7:6
Gulbis (lett)-Henman (brit) 6:4, 6:3, 6:2
Andrejev (orosz)-Roddick (amerikai, 3.) 3:6, 6:4, 6:3, 6:4
Juzsnyij (orosz, 13.)-Hernych (cseh) – nem állt ki
Hewitt (ausztrál, 14.)-Mirnyij (fehérorosz) 6:3, 6:1, 6:3
Nalbandian (argentin, 15.)-Li (dél-koreai) 6:2, 6:1, 3:6, 6:3
Bagdatisz (ciprusi, 16.)-Grosjean (francia) 6:3, 6:2, 6:4
Ferrero (spanyol, 17.)-Delic (amerikai) 6:7 (2-7), 6:3, 6:3, 6:4
Turszunov (orosz, 21.)-Di Mauro (olasz) 6:3, 6:4, 3:6, 6:3
Montanes (spanyol)-Söderling (svéd, 25.) 7:6, 4:1 – feladta
Almagro (spanyol, 32.)-Gimelstob (amerikai) 6:4, 6:4, 6:4
Llodra (francia)-Devilder (francia) 6:4, 6:3, 6:3
Roger-Vasselin (francia)-Daniel (brazil) 6:1, 4:1 – feladta
Monfils (francia)-O. Rochus (belga) 4:6, 6:4, 6:2, 3:6, 6:1
Patience (francia)-Eysseric (francia) 6:1, 3:6, 6:2, 6:4
Verdasco (spanyol)-Haehnel (francia) 4:6, 6:2, 6:2, 6:0
Ljubicic (horvát, 7.)-Clément (francia) 6:1, 7:5, 7:6
Gasquet (francia, 11.)-Mahut (francia) 6:3, 6:2, 6:2
Chela (argentin, 18.)-Santoro (francia) 6:7, 6:0, 6:3, 6:3
Volandri (olasz, 29.)-Capdeville (svájci) 6:3, 7:5, 6:3
Berlocq (argentin)-Benneteau (francia, 30.) 6:7, 7:5, 6:2, 6:3
Wawrinka (svájci) – Ramirez-Hidalgo (spanyol) 0:6, 7:5, 6:2, 7:5
Vliegen (belga)-Udomchoke (thaiföldi) 6:2, 6:4, 6:3
Koubek (osztrák)-C. Rochus (belga) 6:7, 7:6, 6:4, 1:2 – feladta
Eschauer (osztrák)-Sidorenko (francia) 6:3, 3:6, 6:3, 5:4 – feladta
Arquello (argentin)-Falla (kolumbiai) 6:3, 6:3, 6:7 (3-7), 7:6 (7-4)
Robredo (spanyol, 9.)-Roitman (argentin) 6:3, 6:4, 6:2
Canas (argentin, 19.)-Hanescu (román) 6:3, 6:1, 6:4
Ascione (francia)-Cilic (horvát) 6:2, 6:2, 6:1
Bolelli (olasz)-Verkerk (holland) 6:1, 6:4, 6:4
Lapentti (ecuadori)-Peya (osztrák) 6:1, 6:4, 2:1 – feladta
Federer (svájci, 1.)- Russell (amerikai) 6:4, 6:2, 6:4
Ljubicic (horvát, 7.)- Clement (francia) 6:1, 7:5, 7:6
Melzer (osztrák, 27.)-Acasuso (argentin) 6:4, 7:5, 6:4
Ekonomidisz (görög)-Guccione (ausztrál) 6:7, 6:4, 6:4, 6:1
Montcourt (francia)-Becker (német) 6:3, 6:1, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik