Élet-Stílus

Giro: Garzelli újabb részsikere

A 2000-ben győztes olasz Stefano Garzelli a 16. szakaszon második részsikerét aratta az idei Giro d'italia kerékpáros körversenyen. Az összetett élén nem történt változás, továbbra is Danilo Di Luca vezet.

Kapcsolódó linkek


bicikli.lap.hu
sport.lap.hu


A hétfői szünnap után kedden egy könnyebb szakasz várt a mezőnyre: Agordo és az osztrák Lienz közötti 192 kilométeren egy második és egy harmadik kategóriás emelkedő színesítette a programot.

Az esélyesek nem erőltették meg magukat, egymásra figyeltek, miközben egy nyolcfős szökevénycsoport állt az élre, ott tekert Stefano Garzelli is. Az olasz kerekes 30 kilométerrel a vége előtt lépett meg a többiektől, akik már nem is tudták utolérni. Az üldözőbolyban a második helyért zajló sprintből a francia Laurent Mangel került ki győztesen, a harmadik a spanyol Ricardo Serrano lett.

A főmezőny több mint nyolcperces hátránnyal érkezett meg a célba, élén Bodrogi Lászlóval, aki 19. helyen teljesítette a keddi penzumot, az összetettben pedig továbbra is a 87. helyen áll. Az élen nem történt változás, azaz Danilo Di Luca megtartotta az előnyét Eddy Mazzolenivel és Andy Schleckkel szemben. Szerdán eldőlhet az idei Giro, a 146 kilométeres etap végén a befutó az Európa egyik legnehezebb hegyének tartott Zoncolanon lesz.

Giro d’Italia, 16. szakasz
Agordo-Lienz, 189 km:

1. Stefano Garzelli (olasz, Acqua & Sapone) 5:34:07
2. Laurent Mangel (francia, AG2R) 1:01 p h
3. Ricardo Serrano (spanyol, Tinkoff ) a.i.

19. Bodrogi László (Credit Agricole) 8:10 p h.

Az összetettben (rózsaszín trikó):
1. Danilo Di Luca (olasz, Liquigas) 73:43:12 ó
2. Eddy Mazzoleni (olasz, Astana) 1:51 p h.
3. Andy Schleck (luxemburgi, CSC) 2:56 p h.

87. Bodrogi László (Credit Agricole) 1:48:11 ó h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik