Élet-Stílus

Többet költöttünk külföldön

A magyarok külföldi költései drasztikusan nőttek, miközben a Magyarországra látogató külföldiek kiadásai enyhén csökkentek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből.

Az év első negyedében a 7,705 millió külföldi látogató 166 milliárd forintot költött el Magyarországon, 1,2 százalékkal kevesebbet, mint a múlt év első három hónapjában, ugyanakkor a magyarok külföldi költései 77,4 százalékkal 110 milliárd forintra emelkedtek.

A külföldi látogatók száma egy év alatt 7,4 százalékkal nőtt. Az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 3,3 százalékkal több, 3,636 millió magyar utazott külföldre. Az utasforgalmi egyenleg így 56 milliárd forint volt, 50 milliárd forinttal kevesebb a bázisnál.


Egy napra vagyunk érdekesek

Az egy napra Magyarországra látogató külföldiek száma egy év alatt 13 százalékkal 6,186 millió főre nőtt az év első három hónapjában, és az idelátogató több mint hétmillió külföldi döntő hányadát tették ki. A több napra látogató külföldiek száma 10,6 százalékkal 1,518 millióra csökkent.

A több napra hazánkba látogatók 61 százaléka turista, 17,6 százaléka üzleti céllal érkezett ide. Legnagyobb számban a szomszédos országokból jöttek a látogatók, de nagy részük mindössze egy napot tartózkodott Magyarországon. Az egynapos utazók 50 milliárd forintot költöttek el, amiből 23,633 milliárd forintot vásárlásra fordítottak.

A több napra látogató külföldiek kiadásai elérték a 116,426 milliárd forintot. Ennek 42,8 százaléka a szállás- és vendéglátás költsége volt és 11,4 százaléka a közlekedés. Vásárlásra – kivéve az élelmiszert és az üzemanyagot – az összes kiadásaik 13,4 százalékát fordították, míg az egészségügyi szolgáltatásokra a 8,1 százalékát költötték.


Turisztikai célok dominálnak


A magyarok egynapos külföldi utazásai 17,3 százalékkal emelkedtek, és a 3,636 millió látogatóból 2,52 millió egy napra utazott el. A több napra külföldre látogató magyarok száma 18,5 százalékkal 1,117 millió főre csökkent.

A több napra külföldre látogató magyarok 80,6 százaléka turisztikai céllal utazott el, 12,6 százalékuk munkát vállalt külföldön. A több napot külföldön tartózkodó magyarok 92,809 milliárd forintot költöttek el az első negyedévben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik