Élet-Stílus

Giro: gazdát cserélt a rózsaszínű trikó

A kolumbiai Luis Felipe Laverde nyerte a Giro d'Italia olasz kerékpáros körverseny pénteki, 6. szakaszát. Az összetettben a második helyen célba érő Marco Pinotti vette át a vezetést.

Kapcsolódó linkek


bicikli.lap.hu
sport.lap.hu

Egy-egy első, második és harmadik kategóriás hely várt a mezőnyre a Tivoliból Spoletóba vezető 177 kilométeres etapon. A Monte Terminillo megmászása előtt öt kerekes, Luis Felipe Laverde, Hubert Schwab, Christophe Kern, Daniele Contrini, Marco Pinotti sikeresen ellógott a mezőnytől, a szökevények jelentős előnyre tettek szert, ám a végén már csak Pinotti és Laverde küzdött a szakaszgyőzelemért.

Veretes hajráról szó sem volt, Pinotti ugyanis nemes egyszerűséggel, egy kézmozdulattal átengedte a sikert Laverdének, ő maga pedig az összetett elsőnek járó rózsaszínű trikóval „vigasztalódhatott”. Bodrodi László a főmezőnnyel együtt, a 21. helyen érkezett meg a célba 7:09 perces hátránnyal, az összetettben pedig a 95. helyen tanyázik. Szombaton Spoleto és Scarperia között 254 kilométer vár a Giro mezőnyére.

Giro d’ Italia, 6. szakasz
Tivoli-Spoleto, 177 km:

1. Luis Felipe Laverde (kolumbiai, Ceramica) 4:58:23
2. Marco Pinotti (olasz, T-Mobile) a.i.
3. Christophe Kern (francia, Crédit Agricole) 1:30 p h.

21. Bodrogi László (Crédit Agricole) 7:09

Az összetettben:
1. Marco Pinotti (olasz, T-Mobile) 23:44:32
2. Hubert Schwab (svájci, Quickstep) 3:30 p h.
3. Danilo Di Luca (olasz, Liquigas) 4:12 p. h.

95. Bodrogi László (Crédit Agricole) 15:12 p h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik