A Bárka és a Maladype Színház közös produkciójának érdekessége, hogy a társulathoz újonnan szerződtetett színészek közül ketten – Tompos Kátya és Makranczi Zalán – ebben az előadásban lépnek először a Bárka színpadára.
Az előadásról szóló ismertető szerint Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij (1823–1886), a XIX. századi orosz dráma megújítója 1859-ben, a jobbágyrendszerre támaszkodó cárizmus válságának évében írta a Vihart.
Egy évvel későbbi bemutatásától egészen a közelmúltig a művet szokás volt a politikai, társadalomkritikai szemlélet alapján színre vinni: Katyerinának, a főhősnőnek anyósa, Kabanova, és az általa képviselt értékrend elleni lázadását az elnyomottak zsarnokság elleni lázadásaként értelmezni.
Mint az ismertetőben írják, mai szemmel nézve a Vihar sokkal inkább a túlélés, a boldogságkeresés szatirikus, tragikomikus drámája. Az orosz kisváros lakói Katyerinán kívül valamennyien megkötik az életüket és a túlélésüket biztosító kompromisszumokat. Kátya viszont arra törekszik, hogy érvényesítse személyiségéből fakadó vágyait.
Az előadásban a két új társulati tag mellett Varjú Olga, Kardos Róbert, Dévai Balázs, Kálid Artúr, Bakos Éva, Tompa Ádám, Fátyol Kamilla és Fátyol Hermina játszik. A díszletet és a jelmezt Gombár Judit tervezte.
