Élet-Stílus

NBA: Nowitzki az első európai MVP

A Dallas Maverickst erősítő német Dirk Nowitzkit választották meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2006/2007-es alapszakaszának legjobbjává (MVP).

A 214 centis, 111 kilós óriás első európai játékosként, továbbá első dallasiként vehette át a Maurice Podoloff Kupát. “Csodálatos nap és óriási megtiszteltetés ez a számomra. Klubom a kezdetektől fogva mindenben támogatott engem, amit sosem fogok elfelejteni. Ugyanakkor szomorú is vagyok, mert már csak a tévében nézhetem a rájátszást, de legalább egy kis időre elfelejtem, hogy már a playoff első körében kiestünk” – nyilatkozta a 28 éves klasszis, aki átlagosan 24,6 pontig, 8,9 lepattanóig és 3,4 gólpasszig jutott az idényben.

A hatszoros All Star-válogatott Nowitzki 1138 ponttal végzett a szavazás élén úgy, hogy a 129 szakértőből 83-an tették az első helyre. Az elmúlt két szezonban győztes Steve Nash (Phoenix Suns) lett a második 1013-mal és 44 első hellyel, míg a mesterlövészi címet elhódító Kobe Bryant (Los Angeles Lakers) harmadikként 521 ponttal gyűjtötte be a maradék két első helyet.

Az alapszakaszt 67 győzelemmel megnyerő texasiak nagy meglepetésre 4-2-re kikaptak a Golden State Warriorstól a rájátszás nyitófordulójában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik