Élet-Stílus

Nadal továbbra is verhetetlen

Rafael Nadal sorozatban harmadszor nyerte meg a 2,1 millió euró összdíjazású római salakpályás férfi tenisztornát, miután a fináléban könnyedén győzte le a chilei Fernando Gonzalezt a Mestersorozat negyedik állomásán.

Kapcsolódó linkek

tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

A világranglistán második spanyol klasszis előtt csak az osztrák Thomas Muster volt képes három diadalra az olasz fővárosban, bár ő nem egymás után győzött (1990, 1995, 1996). Nadal – aki 77-re növelte ezen a borításon sorozatban elért sikereinek a számát – már az elődöntőben megdöntötte az amerikai John McEnroe rekordját, aki 1983 szeptembere és 1985 áprilisa között megszakítás nélkül 75 győztes mérkőzést vívott egyfajta felületen.

A döntőben az utóbbi hetekben, hónapokban salakon verhetetlennek tűnő spanyolt az Australian Open idei döntőse, Fernando Gonzalez sem tudta megállítani, de még a dolgát sem igen tudta megnehezíteni. A chilei játékos, aki az elődöntőben a Federer-verő Volandrit búcsúztatta a meccs elején rengeteg könnyű labdát rontott, kétszer is elvesztette az adogatását, és félóra után szetthátrányba került.

A játék képe a második játszmában sem változott. Gonzalez ugyan kevesebbet hibázott, de a kritikus pontokat rendre Nadal nyerte, és teljesen megérdemelten nyerte meg sorozatban 13. salaktornáját. “Fantasztikus, hogy harmadszor is nyerni tudtam Rómában. Fernando megkönnyítette a dolgomat, hiszen sokkal többet hibázott, mint szokott.” – nyilatkozta az egyoldalú meccset követően a győztes.

Róma, férfi torna, döntő:
Nadal (spanyol, 2.)-Gonzalez (chilei, 6.) 6:2, 6:2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik