“Ismét elment egy nagy színész, elment a nagyok közül. Nehéz búcsúzni attól a művésztől, akit annyi alakban és annyi szerepben láttunk, ismertünk és szerettünk meg” – mondta Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára. Mint hozzátette, Madaras József hol a Szegénylegények, az Égi bárány, vagy a Csend és kiáltás erőteljes, komor karaktereként, hol a kedves, vidám Csupati őrmester szerepében, Kántor gazdájaként bukkan fel emlékeinkben.
Schneider Márta felidézte Madaras József “Hábetler Jani alakjával azonosuló színészi remeklését” Fejes Endre Rozsdatemetőjében, és a művész utolsó filmszerepét, Szabó István Rokonok című munkájában. Mint mondta, a film utolsó jelenetében Madaras József ölébe veszi az öngyilkos főhős fejét, és perzselő fájdalommal némán néz a kamerába. “Úgy gondolom, ő ott, akkor elbúcsúzott tőlünk” – tette hozzá. Kiemelte a művész hihetetlen akaraterejét, amellyel tragikus balesete után tanult meg újra beszélni, járni, és újra pódiumra állt.
A búcsúbeszédek között József Attila-versrészletek hangzottak fel Madaras József előadásában. Lugossy László filmrendező hangsúlyozta: a művész hosszú lábadozás után készített kazettájának címe Le vagyok győzve. Hozzátette: “de van a címadó vers folytatásában kétezer perbeszálló állítás, két kinyilatkoztatás, amelyeket – legyőzve a sérült hangszállak ellenállását – olyan különös erővel, olyan megátalkodott elszánással mond, mint valamely szent fogadalmat: azt, hogy dolgozom és azt, hogy ember vagyok”.
Kiemelte: a színész által megelevenített emberek erőteljesen élnek emlékezetünkben: nem csak jól eljátszott szerepek, nem maszkok, jelmezek, hanem eleven emberek. Igaziak, “mert egy igazi színművész, Madaras József gondolatai, érzelmei és erős akarata élteti őket”.
Balázsovits Lajos színész, Madaras József pályájának kezdetéről szólva kiemelte: a művész önmaga mestere volt. “Egyszercsak erős színész lett, igaz szenvedélyű, sistergő lázú, mindig a legmagasabb hőfokon izzó” – mondta.
Szabó István filmrendező Madaras Józseftől búcsúzva úgy fogalmazott: “te nem csak barátságod emlékével, örök jókedved, féktelen munkakedved, fáradhatatlanságod, energiád erejével vagy jelen, hanem élő arcod, hangod, különös gesztusaid is velünk vannak”. Hangsúlyozta: “a színész arca a film”, a színész arcához kapcsolódik érzelmeivel a néző, a színész arcán játszódik a történet. Mint mondta, minden kor új hősöket hoz a moziba, és az új hősöket új, mást kifejező arcok, tehetségek jelenítik meg.
“A magyar filmben ilyen Soós Imre arca, Szirtes Ádámé, Horváth Terié, Törőcsiké és a legkésőbb érkezetté, a legfiatalabbé, a tiéd” – emelte ki. A filmrendező úgy fogalmazott: “ha megjelensz a mozivásznon, a tévé képernyőjén, a több mint száz film egyikében, amelyet (…) ötven év alatt a hiteles arcod, az őszinte tekinteted erejével a nézőhöz közel juttattál, (…) velünk vagy”.
A művészt Donáth László evangélikus lelkész búcsúztatta.