Élet-Stílus

MLSZ-közgyűlés: szóba sem került az újabb kandidálás

Új főtitkárt neveztek ki a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi ülésén, amelyen fel sem vetődött, hogy a 2016-os Európa-bajnokságra pályázzon-e az ország. Az ülés után elhangzott, hogy a licencadó-bizottság hat klubnak visszaküldte a kérelmét.

A magyar foci szövetség vezetői Bérczy Balázzsal közös megegyezéssel szerződést bontottak, míg helyére, a főtitkári posztra az MLSZ eddigi versenyigazgatója, Füzesi Zsolt került, akinek megbízatása határozatlan időre szól.

A főtitkár-váltás mellett szó esett a 2012-es Európa-bajnokság megrendezésére beadott, és végül elbukott pályázatról. Kisteleki István, az MLSZ elnöke ismételten hangsúlyozta: hiába volt a szakemberek véleménye alapján a magyar-horvát pályázat a legjobb, végül politikai döntés született.

Kisteleki magyarázkodik

“A mi hibánk – ha lehet ezt annak tartani -, hogy hiszékenyek és naivak voltunk. A vesztes az vesztes, és nem tudja megmagyarázni a bizonyítványát. Nem akarom elhinni, hogy vannak olyan értékek, amelyek elvesznek. Nem tudom úgy nevelni a gyermekemet, hogy ahogy Ukrajna és Lengyelország nyert, úgy kell nyerni. Azt hittük, hogy az adott alku kötelez. Ezért fordulhatott elő, hogy nem kaptunk szavazatot” – mondta Kisteleki István.

A magyar foci első embere hozzáfűzte: fel sem merült, hogy a következő, 2016-os Eb-re pályázzon Magyarország: “Nem az a fontos, hogy kandidálunk-e. Többek között beindítottuk az OLLÉ pályaépítési programot, Telkiben edzőközpontot építünk. Ezeket vigyük végig! A nemzetközi és az európai szövetséghez nem könyörögni mentünk, hanem

75 milliós hiány

Az APEH egy éve folyó vizsgálata mintegy 75 millió forintos adóhiányt állapított meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) előző elnökségének idejéből, de még vannak függő ügyek a Lothar Matthäus részére, illetve a Pellady Péterhez köthető cégeknek történt kifizetésekkel kapcsolatban – áll az MLSZ közleményében. A szövetség arra kérte az adóhatóságót, hogy minél hamarabb zárja le a vizsgálatot. Amikor erre sor kerül, akkor lehet döntést hozni az esetleges személyi felelősség megállapításáról.

konkrét terveket vittünk, s erre kértünk és kapunk támogatást. A FIFA és az UEFA összesen 1 milliárd 89 millió forintot ad céltámogatásként hat különböző területre.” Az MLSZ szintén csütörtöki közlése szerint összesen 929 millió érkezik a két szervezettől, ehhez jön még 160 millió a játékvezető képzésre.

Fenyeget a másodosztály?

Az ülés utáni sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az elsőfokú licencadó bizottság hat klubnak, a Fehérvárnak, a REAC-nak, a Ferencvárosnak, a Felcsútnak, a Tatabányának és a Vácnak visszaküldte hiánypótlásra a licenckérelmét. Kisteleki megjegyezte: az MLSZ csak akkor hozhatja nyilvánosságra, hogy egy adott csapat licenckérelmével mi a probléma, ha ehhez a klub hozzájárul.

A versenykiírás esetleges módosításáról a jövőben az érintett osztályok (NB I, NB II és ez alattiak) maguk dönthetnek. A javaslatokat május 18-ig kell beadniuk. “Az volt a legfontosabb, hogy mindenki a maga területén döntsön, ne az MLSZ diktáljon. De ugyanez vonatkozik majd a jövőben a csapatokat illető bevételekre, televíziós és egyéb jogdíjakra is. Most,

Kapcsolódó linkek

magyarfoci.lap.hu
sport.lap.hu

hogy megszűnt a liga, már nem kell rá költeni, így több pénz marad a kluboknál” – mondta az MLSZ elnöke.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik