Élet-Stílus

Rúzsa Magdi és Megatáncház május elsején

Május elsején a Hősök terén felállítják az Ország Májusfáját, megalakul az Ország Táncháza, este pedig Rúzsa Magdi-koncerttel ünnepelhetik az érdeklődők az uniós csatlakozás évfordulóját.

Reggel kilenckor felállítanak egy hatalmas, 14 méter magas nyárfát, vagyis Ország Májusfáját, amelyre – egy-egy szalagra írva – felhelyezik hazánk összes településének nevét. Az Ország Májusfája köré óránként felállítanak kisebb májusfákat – összesen 12, az Unio csillagai szerint –, amelyre minden látogató feltűzheti szülővárosa szalagját. A kis májusfák felállításában olyan ismert személyek segédkeznek, akik a határokon túl is öregbítik a magyarság hírnevét.

Ezzel egy időben a Hősök terén megalakul az Ország Táncháza. Reggel 9 és 20 óra között, a látogatók óránként más-más táncot tanulhatnak meg a hazai táncélet neves szereplőinek vezetésével. Az érdeklődők gyerektáncot, a standard-, sváb-, latin-, történelmi magyar, hip-hop, görög, swing-, sztepp-, charleston-, kortárs, cigány- és a jazztáncok alaplépéseit sajátíthatják el a Szombat esti láz és a Megatánc sztárjainak, valamint a Kolompos együttes a Historika táncegyüttes, Zoltán Erika, Toofengári együttes, Bóbis László és a Khamaro együttes segítségével.

Az Ország Táncházát fergeteges Rúzsa Magdi-koncert zárja, a koncert után pedig Magyar Táncház zárja a napot Zsuráfszky Zoltánnal, a Budapest Táncegyüttes vezetőjével és 25 népzenésszel.

A május elsejei programsorozat különösen kedvez a szerelmespároknak, hiszen nemcsak táncolhatnak, hanem szerelmet is vallhatnak egymásnak. A „Vallj szerelmet az Ország Májusfája alatt” elnevezésű program ugyanis arra buzdítja a szerelmeseket, hogy az ünnepi hangulatban – az összetartozás jegyében – fejezzék ki egymás iránti érzéseiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik