Élet-Stílus

Kés alá fekszik Ibrahimovic

A hétvégén az olasz labdarúgó-bajnoki címet bebiztosító Internazionale svéd támadója a szezon hátralévő részében már nem lép pályára makacs ágyéksérülése miatt.

Milánóban nagy ünneplés kezdődött azután, hogy az Inter megvédte a bajnoki címét. A tavalyi szezont a harmadik helyen fejezte be az együttes, de a bundabotrány miatt az előttük végzett Juventust és AC Milant is büntetőpontokkal sújtották. Legutóbb “normál körülmények között” 1989-ben nyerte meg a scudettót a kék-fekete alakulat.

Az ünneplést azt sem zavarta meg, hogy Zlatan Ibrahimovic bejelentette: hamarosan megműtik, és ezért a hátralévő bajnoki meccseken, a májusi kupadöntőn sem lép pályára. Kénytelen lesz kihagyni a svéd válogatott két, Dánia és Izland elleni Eb-selejtezőjét is.

A támadó idén a bajnokságban 15-ször volt eredményes, de ágyékműtétje miatt idén már biztosan nem növeli találatainak a számát. „Nem akarom halogatni a beavatkozást. Képtelen lennék így folytatni.” – nyilatkozta Ibrahimovic a Gazzetta dello Sportnak.

A svéd csatárnak már jó ideje problémái voltak, 2004-ben, még az ajaxos időkben hasonló okokból már műteni kellett. Az ágyéksérülés azonban nem javult, és azóta csak rosszabbodott a helyzet.

Az Internek a bajnokságban már nincs miért hajtania, de a májusi olasz kupadöntőben a tréner biztosan számított volna Ibrahimovic játékára. „Nem fogok addig várni a műtéttel.” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban a támadó.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik