Élet-Stílus

NBA: vereséggel rajtolt a címvédő

Vasárnapra virradóra elkezdődött a rájátszás az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA): a Miami nem is olyan nagy meglepetésre kikapott Chicagóban, a New Jersey viszont idegenben győzte le a Torontót.

Négy mérkőzést játszottak szombaton a playoff első körében, és egy kivétellel az összes hazai csapat nyerni tudott. A New Jersey viszont idegenben egy sima meccsen legyőzte a Raptorst. Jason Kiddék a rutinjuknak köszönhetik, hogy felülmúlták a fiatal torontói csapatot, amely 2002 óta nem szerepelt a rájátszásban.

„A mérkőzés elejétől fogva jobbak voltak, kihasználták a hibáinkat, és megmutatkozott, hogy rendkívülien tapasztalt játékosokkal van tele a csapat.” – így nyilatkozott a találkozót követően Chris Bosh, a hazaiak legjobbja. A Torontónak valóban nem sok esélye volt, hiszen szinte az első pillanattól fogva hátrányba kerültek, és a harmadik negyedben már 15 ponttal is ment a rivális. A végére kicsit kieresztettek Vince Carterék, de a meccset így is nyerték. Cartert, az egykori Toronto-játékost, minden egyes labdaérintésénél kifütyülte a hazai közönség, de ez nem különösebben izgatta a 16 pontot termelő klasszist: „Már három éve elhagytam a Raptorst, azt hiszem itt lenne az ideje, hogy túltegyék magukat az emberek a történteken.”


NBA: vereséggel rajtolt a címvédő 1

Hátrányba került a címvédõ Heat (AP)


A Miami Heat rajtja sem sikerült jól annak ellenére, hogy a címvédő két sztárja is pályára lépett. Shaquille O’Neal 19 és Dwayne Wade 21 pontja sem volt azonban elég a Chicago ellen, amely tavaly csak nagy csatában adta meg magát a rájátszásban. Vasárnapra virradóra elsősorban Luol Deng villogott 33 pontjával, de a meccset Ben Gordon és Andres Nocioni nyerte meg az utolsó másodpercekben dobott büntetőkkel. Wade egy triplával felhozhatta még volna a Heatet, de a dobás kimaradt, és ezzel elúszott a meccs.

A harmadik keleti párharcban a Detroit esélyeshez méltóan elbánt az Orlandóval, nyugaton pedig a Houston szerzett előnyt a Utah-val szemben.

NBA, rájátszás:
Keleti főcsoport
Toronto Raptors-New Jersey Nets 91-96
A párharc állása 1-0 a Toronto javára.

Chicago Bulls-Miami Heat 96-91
Az állás: 1-0

Detroit Pistons-Orlando Magic 100-92
Az állás: 1-0

Nyugati főcsoport
Houston Rockets-Utah Jazz 84-75
Az állás: 1-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik