Élet-Stílus

Premier League: döntetlen a londoni rangadón

A Tottenham a lefújás előtti pillanatokban mentett pontot az Arsenal elleni észak-londoni rangadón a Premier League 35. fordulójában. Priskin Tamás pontot mentett a Watfordnak, de a csapat így is kiesett, míg az éllovas Manchester United megbotlott a Middlesbrough ellen.

A Tottenham együttese immár 18 mérkőzés óta nyeretlen az észak-londoni riválisa ellen, és igencsak szerencsésnek vallhatja magát, hogy ezúttal legalább egy ponthoz jutott az Arsenallal szemben. Félóra játék után Robbie Keane fejesgóljával a házigazda Spurs szerezte meg a vezetést. Ám a folytatásban, főleg a második negyvenöt percben az Arsenal játszott fölényben, és három esetben is a kapufa

mentette meg a hazaiakat a góltól. A 64. percben aztán már az sem: Cesc Fabregas szabadrúgása után a berobbanó Kolo Toure helyezett a bal alsó sarokba.

Később, a 77. percben Emmanuel Adebayor fejese is utalt talált a hálóba, és ha nagy helyzetben Julio Baptista is eltalálja a labdát, alighanem eldőlt a mérkőzés. Így viszont esélyt kapott a Spurs, és a jelzett hosszabbítás lejárta után négy másodperccel élt is vele: Jermaine Jenas 22 méterről lőtt a jobb alsó sarkba.

A bajnoki harmadik Liverpool kihasználta az Arsenal botlását, és Wigan legyőzésével négy ponttal meglépett az ágyúsoktól. Priskin Tamás góljával mentett pontot a Watford a Manchester City ellen, ám ennek dacára a csapat kiesett az élvonalból. A magyar csatár csereként beállva a 75. percben volt eredményes, Douglas Rinaldi beadása után 11 méterről küldte kapuba a labdát.

A nap meglepetése, hogy a listavezető Manchester United hazai pályán pontokat veszített a Middlesbrough ellenében. Kieran Richardson már a harmadik percben vezetést szerzett a vörös ördögöknek, ám a félidő végén Mark Viduka egy szép fejessel egyenlített, és a folytatásban hiába játszott nagy mezőnyfölényben a MU, hiába dolgozott ki több ziccert is, az eredmény már nem változott. Ha a Chelsea vasárnap nyer, egy pontra megközelíti Sir Alex Ferguson csapatát.


Premier League: döntetlen a londoni rangadón 1

Jermaine Jenas az utolsó pillanatokban egyenlített (BBC)



Premier League, 35. forduló:
Tottenham Hotspur-Arsenal 2-2 (1-0)
Gól:
Keane (30.), Jenas (95.), illetve Touré (64.), Adebayor (78.)

Bolton Wanderers-Reading 1-3 (0-0)
Gól:
Shorey (64., öngól), ill. Doyle (84., 89., a másodikat 11-esből), Hunt (90.)

Charlton Athletic-Sheffield United 1-1 (0-0)
Gól:
Karkuri (59.), ill. Stead (69.)

Fulham-Blackburn Rovers 1-1 (1-0)
Gól:
Montella (9.), ill. McCarthy (60.)

Liverpool-Wigan Athletic 2-0 (1-0)
Gól:
Kuyt (30., 68.)

Watford-Manchester City 1-1 (0-0)
Gól:
Priskin (75.), illetve Vassell (53.)

West Ham United-Everton 1-0 (1-0)
Gól:
Zamora (13.)

Manchester United-Middlesbrough 1-1 (1-1)
Gól:
Richardson (3.), ill. Viduka (45.)




Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik