A Toronto-New Jersey, valamint a Miami-Chicago csata végeredménye már nehezebben megtippelhető. Az előbbi párharc pikantériája a ma már a Nets együttesét erősítő Vince Carter szereplése lesz, a remek hátvéd ugyanis bő két éve nem éppen barátságban vált meg a Raptorstól, és azóta többször is kibabrált vele. A Miami és a Chicago tavaly az első körben futott össze, akkor a Bulls viszonylag nagy csatára késztette a későbbi bajnokot. A „bikák” most a továbbjutásban bíznak, és az a szikár tény csak erősíti az önbizalmukat, hogy az alapszakaszban háromszor is legyőzték a Heat csapatát, amelynek legjobbja, Dwyane Wade még nincs száz százalékos állapotban a sérülése után.
A Detroit nyerte a Keleti fõcsoportot (AP)
Ami a nyugat küzdelmeit illeti: az alapszakasz két legjobb együttese, a bajnoki címre leginkább esélyes Dallas és a Phoenix borítékolhatóan ott lesz a főcsoport elődöntőjében, legalábbis óriási, már-már megmagyarázhatatlan csoda lenne, ha nem így történne. Azzal együtt, hogy a reguláris részt 67-15-ös mérleggel megnyerő Mavs háromszor is kikapott soros riválisa, a playoff-helyét az utolsó játéknapon bebiztosító, a rájátszásba 1994 után visszatérő Golden State ellen.
A Sunst a némi gúnnyal csak egyszemélyes együttesként emlegetett Los Angeles Lakersszel hozta össze a sors. Az arizonaiak az alapszakaszban 3-1-re végeztek Kobe Bryanték ellen, ráadásul utóbbi 12 találkozásuk során tízszer legyőzték őket. Az egyik amerikai szaklap szerint a Lakers ezúttal is legfeljebb csak egy győzelemre lehet jó. A San Antonio-Denver párharc esélyese a texasi alakulat, amely az alapszakaszban 13-mal többször győzött, mint a soros riválisa, és a Denvert kétszer is megverte. Persze a csata végkimenetele szempontjából sok múlhat Carmelo Anthony és Allen Iverson játékán. Utah-Houston: a reguláris szakaszban a Jazz volt a jobb (3-1), ráadásul a Rockets támadójátéka kissé akadazott az utóbbi időszakban, 13 meccsen csak kétszer ért el 100 pontot a Tracy McGrady és Jao Ming nevével fémjelzett texasi gárda.
A tavaly a döntõig jutott a Dallas, idén nyerhet (AP)
Keleti főcsoport:
Detroit Pistons (1., 53-29)-Otlando Magic (8., 40-42)
Az alapszakaszban: 4-0; FN-tipp: Detroit 4-0.
Cleveland Cavaliers (2., 50-32)-Washington Wizards (7., 41-41)
Az alapszakaszban: 2-1; FN-tipp: Cleveland 4-1.
Toronto Raptors (3., 47-35)-New Jersey Nets (6., 41-41)
Az alapszakaszban: 2-2; FN-tipp: Toronto 4-3.
Miami Heat (4., 44-38)-Chicago Bulls (5., 49-33)
Az alapszakaszban: 1-3; FN-tipp: Miami 4-3.
Nyugati főcsoport:
Dallas Mavericks (1., 67-15)-Golden State Warriors(8., 42-40)
Az alapszakaszban: 0-3; FN-tipp: Dallas 4-1.
Phoenix Suns (2., 61-21)-Los Angeles Lakers (7., 42-40)
Az alapszakaszban: 3-1; FN-tipp: Phoenix 4-1.
San Antonio Spurs (3., 58-24)-Denver Nuggets (6., 45-37)
Az alapszakaszban: 2-1; FN-tipp: San Antonio 4-2.
Utah Jazz (4., 51-31)-Houstn Rockets (5., 52-30)
Az alapszakaszban: 3-1; FN-tipp: Utah 4-3.