A hamvasztás utáni búcsúztatáson Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója, Lukács Sándor, a Vígszínház művésze, Jordán Tamás, a Nemzeti Színház főigazgatója, valamint Rudolf Péter és Szarvas József mondott beszédet.
A Nemzeti Színház és a Vígszínház igazgatósága arra kért minden gyászolót, hogy akik virágot szeretnének vinni a búcsúztatásra, mindössze egy szállal érkezzenek.
Búcsú a mûvésztõl (fotó:mti.hu)
Nem sokkal a búcsúztatás után Kaszás Attila hamvait szűk családi körben egy hajóról a Dunába szórták – közölte Horváth Orsolya, a Nemzeti Színház sajtóreferense.
Kaszás Attila 1960-ban született a szlovákiai Vágsellyén. A Színház és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett, Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, utána négy évig szabadúszóként tevékenykedett. 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz.