Élet-Stílus

Klinsmann nem vállalta, Mourinhóék kibékültek

A jelek szerint rendeződött az angol bajnoki címvédőnél a tulajdonos és a tréner viszonya. Az egyik lehetséges utódként emlegetett Jürgen Klinsmann nem is vállalta volna a feladatot.

Angol lapjelentések szerint múlt pénteken a Chelsea egyik igazgatója tárgyalt az egykori német szövetségi kapitánnyal, akit egy 10 millió eurós szerződéssel akartak Londonba csábítani. Klinsmann azonban családi okokra hivatkozva nem fogadta el az ajánlatot, elmondása szerint maradni akar az Egyesült Államokban. A The Sun információi szerint Roman Abramovics a német trénert nézte ki Jose Mourinho utódjának.

A londoni együttesnél azonban a legfrissebb hírek szerint már nem téma az edzőváltás, úgy tűnik, hogy az orosz milliárdos és a portugál szakember rendezte viharos viszonyát. Roman Abramovics a Blackburn elleni FA Kupa elődöntőt követően demonstratívan átölelte Mourinhót, és hónapok után először meglátogatta a csapatot és az edzőt az öltözőben.

Mourinho korábban már számtalan alkalommal jelezte, hogy kitöltené a londoniak kispadján a 2010-ig szóló kontraktusát. A BBC információi szerint a tréner, hogy elejét vegye a találgatásoknak meg is tiltotta ügynökének, hogy más klubokkal képviselőivel találkozzon. Egyelőre tehát biztosnak tűnik Mourinho helye, az már persze más kérdés, hogy az elkövetkező hetekben sorra kerülő „nagy meccsek” után is maradhat e a helyén. A Chelsea az elkövetkező hetekben a Ligakupa mellé még három

trófeát is besöpörhet, de ehhez lesz nyilván néhány szava a Manchesternek és a Liverpoolnak. Az előbbi csapattal az FA Kupa döntőjében, és a bajnoki hajrában találkozik a Mourinho-alakulat, a Pool pedig a BL-elődöntőjében várja Drogbáékat.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik