Élet-Stílus

Gyurcsány: jól sikerült a prezentáció

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elégedetten nyilatkozott a magyar-horvát prezentációról és elmondta, nagyon bízik benne, hogy a közös pályázat szempontjából kedvező döntést hoz szerdán az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága.

A sajtótájékoztató az eredetileg tervezettnél negyedórával később kezdődött, mert az UEFA döntése értelmében mindhárom pályázónak ugyanakkor kellett kezdenie tájékoztatóját és az eredeti időpontban több újságíró még a Városháza előtt várt a bejutásra.

“Szeretnék köszönetet mondani a két ország miniszterelnökének a részvételért a mai prezentáción és a két országnak az elmúlt közel két év közös munkáért” – mondta Gyárfás Tamás, a kandidálást előkészítő magyar szervezőbizottság vezetője. “Mindenki felsorakozott a pályázat mögé, ezért ha nem nyerünk, az egyedül a pályázati bizottság kudarca. Annyit tudunk és ezt az információt több forrásból is megerősítették, hogy az UEFA szakbizottsága a pályázati anyagunkat az első helyre sorolta, a mai prezentáció pedig úgy sikerült, ahogy előzetesen terveztük.”

Ezután Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy a pályázat több volt egy sportág rendezési törekvéseinél. “A pályázat nemzeti ügy mindkét

ország számára. A két ország együtt és külön-külön összesen már ötödik alkalommal pályázik és semmi kétségem sincs afelől, hogy a legjobb anyagot készítettük el. Mindenki nagyon magas szinten végezte el saját munkáját, a két országnak számos előnyös adottsága van, a kormányok garanciát vállaltak a rendezési feltételek biztosítására, Európa szívében fekszünk, reméljük, ezek az érvek meggyőzik a döntéshozókat is.”

“A prezentáció során minden az előzetes forgatókönyv szerint alakult, egészen különleges élmény volt háromdimenziós szemüvegen át megtekinteni a Budapestet is bemutató kisfilmet. A végén nagy tapsot kaptunk.” – mondta a magyar kormányfő. Gyurcsány szerint mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy a bemutató után egyetlen kérdést sem tettek fel az európai szövetség illetékesei. “Tizenöt percig kérdezhettek volna, de nem érezték ezt szükségesnek, amiből joggal következtethetünk arra, hogy mindent világosan, érthetően sikerült bemutatnunk.”

Imre Mátyás, a magyar-horvát kandidálás médiamenedzsere a tájékoztató végén megerősítette az MTI-nek azt az értesülését, hogy csütörtök estére lefoglalták a budapesti Hilton Szálló báltermét, ahol a reménybeli siker megünneplését tervezik.

Az európai szövetség illetékes testülete szerdán titkos szavazással dönt a helyszínről, a végeredmény kihirdetésére nemzetközi sajtótájékoztatón kerül sor magyar idő szerint 11:30-kor.

Magyarország és Horvátország mellett Olaszország önállóan, Lengyelország pedig Ukrajnával közösen indult harcba a rendezési jog elnyeréséért.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik