Élet-Stílus

Délután megnevezik Gellei utódját

Hétfőn minden bizonnyal lesz edzője a Ferencvárosnak, várhatóan a délutáni órákban jelentik be, ki irányítja a jövőben labdarúgócsapatot, miután a hétvégén Gellei Imre lemondását elfogadta a vezetőség.

A szakember vezetésével először szenvedett vereséget a másodosztályban a zöld-fehér klub. A Kecskemét elleni 1-3-at követően Gellei felajánlotta a lemondását, amit a vezetés el is fogadott. A 100%Fradi információi szerint két jelölt van a kispadra Zoran Kuntic és Détári Lajos személyében.

Mindkét szakemberrel tárgyalt vasárnap este a klubvezetés, ám végül hétfőre halasztották a döntést. Szombaton a színes hetilap még azt jelentette, hogy Kuntic az elsőszámú jelölt a kispadra, és a hírek szerint ezen a téren továbbra sincs változás, bár mindkét edző mellett szólnak érvek. Az biztos, hogy egyik szakember érkezésének se lehet túl sok akadálya. Détári Lajost aligha tartaná vissza az alacsonyabb osztályú Felsőpakony, de Kuntic is eljöhet Pápáról. A fiatal edzőnek határozatlan idejű szerződése van a Lombarddal, így bármikor, következmények nélkül meneszthető, de ő is úgy

dönthet bármikor, hogy eljön.

A csapatra hétfőn délelőtt átmozgató edzés vár, az átmozgató gyakorlást a szakmai stáb megmaradó tagjai mellett Tepszics Ignác vezényli majd le.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik