Élet-Stílus

Jövő héttől új edző irányítja a Ferencvárost

Gellei Imre vezetésével a Ferencváros először szenvedett vereséget az NB II-ben. A szombati kisiklás az edző állásába került: a szakvezető felajánlotta lemondását, s a klubvezetés elfogadta azt.

A szakember lépését követően eredetileg az a döntés született, hogy a következő napokban ifj. Albert Flórián készíti fel a csapatot. A pályaedző azonban – miután Gellei Imre a csapat előtt is közölte a döntését – jelezte, hogy ő sem kíván a továbbiakban a szakmai stáb tagja lenni, és ő is bejelentette lemondását. A vasárnapra tervezett edzés így elmaradt, az együttes tagjai hétfőn találkoznak újra.

Amint az várható volt, azonnal megjelentek az első pletykák, találgatások arról, hogy ki lehet majd Gellei Imre utódja. Sajtóhírek szerint Détári Lajos lehet az utód. A zöld-fehér klub egykori játékosa személyesen tekintette meg a szombati bajnokit, és a 100%Fradi információi szerint elképzelhető, hogy ő veszi át az irányítást.

A színes hetilap azonban úgy tudja, hogy a Ferencváros vezetőedzője várhatóan nem ő lesz, hanem a BL-csapat egykori erőssége, Zoran Kuntics. Állítólag ő az elsőszámú jelölt a kispadra, helyzetét nehezítheti, hogy élő szerződése van a Pápával.

Amennyiben jelenlegi klubja elengedi, akkor komoly esély van arra, hogy hétfőtől ő vegye át a csapat irányítását. A klubvezetés jelezte, hogy várhatóan két-három napon belül hivatalosan bejelentik, ki irányítja majd a Ferencvárost.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik