Élet-Stílus

Mourinho-Benitez: elkezdődött a nyilatkozatháború (videó)

Az AC Milan az olasz nemzeti büszkeségért is küzdeni fog, amikor a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében összecsap a Manchester Uniteddel. A Liverpool trénere a Chelsea elleni elődöntő előtt már elkezdte piszkálni a londoniak trénerét.

A plusz célt Carlo Ancelotti, a milánói gárda vezetőedzője fogalmazta meg szerda este, közvetlenül az után, hogy csapata vendégként 2-0-ra legyűrte a házigazda Bayern Münchent, s összesítésben 4-2-vel bejutott a BL legjobb négy együttese közé.

„A Roma veresége mindannyiunkat sokkolt, ráadásul a súlyos kudarcnak semmiféle előjele nem volt” – mondta müncheni sajtótájékoztatóján a Milan trénere. „A mi célunk most, a Bayern kiverése után az, hogy az elődöntőben olyan eredményt érjünk el, amelynek köszönhetően Itália ismét emelt fővel járhat az európai futballban. Számunkra boldogító tudat, hogy a legjelentősebb sorozat legjobb négy csapata között mi reprezentáljuk Olaszországot.”


Jobb volt a Milan

Szavaihoz a müncheni meccs főhőse, a mindkét Milan-találatból részt vállaló – az elsőt bombalövéssel maga szerző, a másodiknál pedig sarkalásos gólpasszt adó – holland középpályás Clarence Seedorf annyit tett hozzá, hogy jó helyzetben várhatják az elődöntőt a Manchester Uniteddel szemben, miután a Bajnokok Ligája 2004/05-ös kiírásában diadalmaskodtak az angol csapat fölött a nyolcaddöntőben. „A mai siker után már csak egy lépésre vagyunk a döntőtől, és úgy gondolom, az MU nagyon jól emlékszik a két évvel ezelőtti Milanra.” – nyilatkozta Seedorf a német televízióban.


Mourinho-Benitez: elkezdődött a nyilatkozatháború (videó) 1

Roy Makaay és Paolo Maldini fejpárbaja (dpa)


A Bayern vezetőedzője, Ottmar Hitzfeld elismerte, hogy szerda este a Milan volt a jobbik csapat, amely rászolgált a győzelemre. „Nem hoztuk a szükséges minőséget, amely nélkül nem lehet nyerni egy olyan klasszis csapat ellen, mint amilyen a Milan” – fogalmazott Hitzfeld a sajtókonferencián. „Riválisunk különösen intelligens futballt játszik, tele van tapasztalt labdarúgókkal, akik minden hibáért büntetnek. A második félidőben több lehetőségünk is adódott, de nem tudtuk áttörni a Milan nagyon tömör védelmét.”

A BL-elődöntőben az AC Milan április 24-én lesz a Manchester United vendége, az itáliai visszavágót május 2-án játsszák.

Koeman: nem érdemeltünk vereséget

A várakozásoknak megfelelően izgalmak nélkül zajlott le a PSV Eindhoven liverpooli vendégjátéka a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, amely után Rafael Benitez, a továbbjutást már tulajdonképpen Hollandiában kiharcoló angolok mestere elsősorban a Chelsea elleni elődöntővel foglalkozott.

A spanyol szakember érthetően jó hangulatban jelent meg az 1-0-s hazai győzelemmel zárult meccset követő sajtótájékoztatón, amelyen többek között kedélyesen élcelődött Jose Mourinhón, a Chelsea edzőjén, akinek a 2005-ös BL-elődöntőben már sikerült keserűséget okoznia.

„Mi nagyon jóban voltunk, egészen addig, amíg meg nem vertük őket. Ő általában kiváló kapcsolatot ápol azoknak a csapatoknak az edzőivel, amelyeket együttese rendszeresen legyőz, a többiekkel már más a helyzet” – mondta Benitez, majd komolyra fordította a szót: „Az csak egy dolog, hogy itthon játszhatjuk majd a második mérkőzést. Először is Londonban mindenképpen jó eredményt kell produkálnunk, ám még az sem lehet biztosíték a számunkra, hiszen a Chelsea kedden bebizonyította, hogy mire képes idegenben.”



Mourinho-Benitez: elkezdődött a nyilatkozatháború (videó) 2

Crouch szerezte a gyõztes gólt (dpa)


A szakember a PSV elleni találkozót csak röviden értékelte: „Jól kézben tartottuk a találkozót. Tulajdonképpen éppen ezt akartuk, biztos játékot és egy gólt, ami végleg eldönt mindent.”

Ronald Koeman, az összesítésben 0-4-gyel búcsúzó holland gárda trénere kissé bosszús volt a vereség és a fiatal Dirk Marcellis Boudewijn Zenden letalpalásáért kapott piros lapja miatt. „Azt hiszem, a játékunk alapján nem érdemeltünk vereséget. Farfan révén már a meccs elején volt egy hatalmas helyzetünk, amit nem sikerült kihasználni, márpedig egy ilyen csapat ellen, mint a Liverpool az ilyen lehetőséggel élni kell. A második félidő közepén aztán Marcellis kiállítása mindent megváltoztatott. Őszintén szólva, nem értem a dolgot. Egy tiszta meccsen, egy tiszta, minden szándékosságot nélkülöző ütközés volt. Szerintem nem érti igazán ezt a játékot az, aki ezért egyből pirosat ad” – háborgott a holland edző.



Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik