Élet-Stílus

Eurómilliókra perlik az MLSZ-t

A Kentaro AG a múlt héten pert indított egy zürichi bíróságon a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) ellen, és szerződésszegésért legalább 2,485 millió eurós kártérítést követel.

Az MLSZ és a Kentaro AG 2004. május 14-én 2010. június 30-ig szóló együttműködési megállapodást kötött a magyar labdarúgó-válogatottak hazai mérkőzéseinek nemzetközi televíziós, valamint a kapcsolódó média- és reklámjogok értékesítéséből származó bevételek maximalizálására. A cég az MTI-hez eljuttatott kommünikéjében emlékeztet arra, hogy a két fél közötti kapcsolat egészen addig kölcsönösen sikeres volt, amíg Bozóky Imre tevékenykedett elnökként, s a helyzet akkor változott, amikor egy ad-hoc bizottság vette át az irányítást Kisteleki Istvánnal az élén, akit később az MLSZ elnökévé választottak.

“Amint Kisteleki István hivatalba lépett, megtagadta a Kentaro szerződésben rögzített jogait és a TV jogokra vonatkozó kivásárlási (buy-out) megállapodást kötött a Kentaro egyik versenytársával. Később Kisteleki bejelentette az MLSZ-Kentaro megállapodás felbontását is” – áll a közleményben. A Kentaro szerint a svájci ügyészségnek az az álláspontja, hogy az MLSZ szerződésbontása jogszerűtlen volt, ezért a cég kártérítés követelésére jogosult.

A tájékoztatás kitér arra, hogy a 2,485 millió eurós

összeg csak a Kentarót ért eddigi károkat fedezi, egyben jelzi, hogy továbbiak várhatók, ami “a Kentaro MLSZ felé fennálló követelésének jelentős növekedését fogja eredményezni”.

Marc Rautenberg, a cég magyarországi tevékenységéért felelős vezető az MTI megkeresésére arról számolt be, hogy a szakításra Bozóky Imre távozását követően váratlanul került sor, előzőleg ugyanis semmilyen jel nem utalt erre. Hozzátette, a szerződésbontás után többször megkeresték az MLSZ-t, peren kívüli megegyezésre törekedtek, de nem kaptak választ. Azzal kapcsolatban, hogy milyen kártérítési végösszeggel számolnak, azt mondta: az attól függ, milyen csapatokkal játszik majd a magyar válogatott 2010 nyaráig, az ellenfelek ismeretében tudják ugyanis kalkulálni a veszteséget. A szerepvállalásukat illetően még megjegyezte, minden magyarországi kifizetésről hivatalos papírokkal rendelkeznek, az adókat befizették, s pénzt csakis az MLSZ-nek utaltak.

Kisteleki István MLSZ-elnök az MTI megkeresésére így nyilatkozott: “Erről az újabb perről még semmilyen hivatalos értesítést nem kaptunk. De szeretném hangsúlyozni, hogy egy pert már jogerősen megnyertünk svájci bíróságon a Kentaróval szemben.”

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik