Élet-Stílus

A szünetben támadt fel az Aston Villa

Két ellentétes félidő után az Aston Villa és az Everton megosztozott a pontokon a Premier League 31. fordulójának hétfői mérkőzésén.

Az első félidőben a vendégként fellépő Everton, a szünet után viszont a házigazda Aston Villa dominált, így igazságosnak nevezhető döntetlen született a Villa Parkban. A vendégek Lescott közeli fejesével korán megszerezték a vezetést, és már az első félidőben eldönthették volna a mérkőzést, a helyzetek azonban kimaradtak. A szünet után magához tért az addig gyengén játszó Aston Villa, jelentős fölénybe került a hazai csapat, és noha a norvég Carew egy támadás alatt kétszer is gólt szerezhetett volna, az egyenlítő találatra egészen a hajráig, a 83. percig kellett várni: a szemfüles Agbonlahor lőtte a kapuba a labdát.

„Az első félidőben rosszul játszottunk, nem ment, de ahelyett, hogy feladtuk volna a meccset, küzdöttünk, hajtottunk, és meg is lett az eredménye” – így Martin O’Neill, az Aston Villa menedzsere. „Ha buktatásomért büntetőt kapunk, 2-0-ra vezethettünk volna. De azt kell hogy mondjam, igazságos eredmény született” – ismerte el Andy Johnson, az Everton támadója, akivel Sztilian Petrov szabálytalankodott még az első félidőben, de a jogos tizenegyes elmaradt. A Villa a 14., az Everton a hatodik helyről várja a folytatást.

Premier League, 31. forduló:


Aston Villa-Everton 1-1 (0-1)
Gól:
Agbonlahor (83.), ill. Lescott (15.)

Korábbi eredmények:
Liverpool-Arsenal 4-1
Manchester United-Blackburn 4-1
Bolton-Sheffield United 1-0
Charlton-Wigan 1-0
Fulham-Portsmouth 1-1
Newcastle-Manchester City 0-1
West Ham-Middlesbrough 2-0
Watford-Chelsea 0-1
Tottenham-Reading 1-0



Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik