Élet-Stílus

Benitez 40 millió költhet új játékosokra

Júliusban indul a Liverpool Stanley Parkba tervezett új stadionjának építése; a futballklub elöljárói bíznak abban, hogy 2008 végén már mérkőzéseket játszhatnak benne. A hírek szerint a csapat trénere nyáron 40 millió angol fontot költhet a keret megerősítésére.

A Liverpool évek óta próbálja megszorítani az angol bajnokságban a Chelsea-t és a Manchester Unitedet, de a három klub anyagi lehetőségei közti különbségek miatt erre idáig nem igen volt esélye. A liverpooli klub idén érkezett új tulajdonosai rádöbbentek, hogy többet kell áldozniuk a csapatra, és angol lapjelentések szerint George Gillett és Tom Hicks idén nyáron 40 millió angol fontot bocsát a spanyol szakember rendelkezésére, hogy ebből csábítson sztárokat az Anfield Roadra.

A hétvégén a két amerikai üzletember személyesen is leült tárgyalni Rafa Benitezzel, és állítólag ekkor állapodtak meg az összegben. „A beszélgetés nagyon jól sikerült, úgy vélem, hogy fényes jövő előtt áll a klub. Gillett és Hicks szerint jó úton indult el a csapat” – nyilatkozta a spanyol tréner.

Benitez bátran költekezhet tehát a nyári átigazolási időszakban: idén nyáron körülbelül kétszer annyi pénz áll majd a rendelkezésére, mint korábban egy teljes naptári évben. Az angol sajtó szerint Benitez elsősorban szülőhazájában, a Primera Divisiónban szereplő sztárokat szeretne leszerződtetni. Listájának élen a Sevilla brazil védője, Daniel Alves, a Barcelona kameruni csatára, Samuel Eto’o és a Valencia támadója David Villa áll.


Az új tulajdonosok a jelek szerint hajlandóak komoly pénzeket áldozni a klubra, és az új, 60 ezer ember befogadására alkalmas 215 millió fontból felépülő stadion építési munkálatai hamarosan elkezdődhetnek. A tényleges kivitelezési munkálatok előtt a terület előkészítésére kerül sor a jövő hónaptól. „A jogi ügyletekkel gyakorlatilag végeztünk, hamarosan indulhat a munka” – közölte a városvezetés.



Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik