Élet-Stílus

Serie A: már húsz ponttal vezet az Inter

Az éllovas Inter 2-0-s győzelmet aratott a vendég Parma felett az olasz labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában, és már húsz ponttal vezet a szombaton az AC Milan ellen döntetlent játszó AS Roma előtt.

Az Inter hozta a kötelezőt: hazai pályán két góllal győzte le a 19. helyen szerénykedő Parmát. A vendégek az első félidőben, illetve a második félidő elején jól tartották magukat, kellemetlen ellenfélnek bizonyultak, hiszen nekik is volt helyzetük jócskán. Gólt, gólokat azonban csak az Inter tudott szerezni: az 56. percben a brazil Maxwell bombázott a bal felső sarokba, miután bolondot csinált három pármai védőből, majd a 70. percben Adriano hozta helyzetbe Hernan Crespót,

akinek már igazán nem okozott gondott néhány lépésről a hálóba továbbítani.



Serie A: már húsz ponttal vezet az Inter 1

Milánói öröm, ezt talán már a bajnoki címnek is szól (AP)


Az Inter, amely továbbra is veretlen a bajnokságban, az AS Roma és az AC Milan szombati pontosztozkodásának köszönhetően már húsz ponttal vezet, és szinte már bajnoknak tekinthető, merthogy ezt a hátrányt képtelenség lefaragni. Illendő megjegyezni, hogy a Parma elleni 2-0 volt Roberto Mancini 100. győzelme az Inter vezetőedzőjeként. Az Escoli élt a lehetőséggel és megelőzte a fordulóban csak egy pontot szerző AC Milant, és már az ötödik, miután a duplázó Luca Saudati vezetésével 4-1-re verte az Ascolit. Ugyanilyen aranyban nyert a Livorno is a Catania ellen, köszönhetően a mesterhármast elérő Cristiano Lucarellinek. A Palermo továbbra is a negyedik, még BL-szereplést érő helyen áll, de vasárnap csak egy 0-0-ra volt képes a Torino vendégeként.

Serie A, 30. forduló:
Atalanta-Fiorentina 2-2 (1-2)
Gól:
Loria (39.), Doni (65., 11-esből), ill. Reginaldo (27.), Pazzini (32., 11-esből)

Cagliari-Messina 2-0 (2-0)
Gól:
Biondini (12.), Budel (24.)
Kiállítva: Kpolo (75., Messina)

Chievo-Sampdoria 1-1 (1-1)
Gól:
Brighi (32.), ill. Quagliarella (27.)

Empoli-Ascoli 4-1 (1-0)
Gól:
Pozzi (44.), Saudati (52., 71., előbbit 11-esből), Matteini (74.), ill. Soncin (49.)
Kiállítva: Delvecchio (67., Ascoli)

Internazionale-Parma 2-0 (0-0)
Gól:
Maxwell (56.), Crespo (70.)

Livorno-Catania 4-1 (2-1)
Gól:
Lucarelli (20., 82., 90., a másodikat 11-esből), Fiore (45.), ill. Sottil (14.)
Kiállítva: Baiocco (66., Catania)

Torino-Palermo 0-0

Udinese-Lazio 2-4
Gól:
Di Natale (58., 11-esből), Iaquinta (90.), ill. Stendardo (18.), Mauri (50.), Behrami (51.), Rocchi (59., 11-esből)
Kiállítva: D’Agostino (81., Udinese)

Szombaton játszották:
AS Roma-AC Milan 1-1 (1-0)
Gól:
Mexes (3.), ill. Gilardino (62.)

Reggina-Siena 0-1 (0-1)
Gól:
Bertotto (45.)
Kiállítva: Lucarelli (20.), ill. Corvia (74.)



Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik