Élet-Stílus

Törvényt alkot és ünnepel a színházi világ

Március 27-én ünnepel a színházi világ, mi nézők is számos programmal ünnepelhetjük a Színházi Világnapot. A szakma dolgozói a várakozások szerint hamarosan a színháztörvény elkészülésének is örülhetnek, erről és a félelmekről kérdeztük Márta Istvánt,az Új Színház igazgatóját, és az OKM illetékesét, Magi Istvánt.

Az Új Színház is készül a világnapra, a nyílt napon többek között közönségtalálkozóval és kulisszajárással várja a kíváncsiskodókat, este pedig a nagy sikerű Phaidrát játsszák. Márta István, a színház igazgatója szerint a színházi struktúra átalakításáról, a tárcaszínházak fővárosi irányítás alá, illetve a fővárosi irányítású színházak tárcák kezébe adásáról és az összevonásokról reményei szerint a szakmával is egyeztet majd a döntéshozás. Az igazgató úgy látja, erre mostanában minden esély megvan. Márta István szerint a színháztörvény feladata az értékek megőrzése és gyarapítása, egy olyan törvényi keret megteremtése a szakma számára, mint a filmtörvény a filmesek számára. A legfontosabbnak finanszírozási kérdéseket, az újgeneráció támogatását, a vezetői kinevezések alapjainak rögzítését és a munkajogi kérdéseket tartja. „Jelenleg a minisztériumnál van a labda, ők fésülik most össze a hat munkacsoport által kidolgozott javaslatokat”- mondja.

Magi Istvánt, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetője szerint a készülő törvényben szó lesz arról is, ki milyen jogosítványokkal rendelkezik például a színházvezetők kinevezésében, hiszen mostanában ez a kérdés is a gyakori problémák közé tartozik. A főosztályvezető elmondta, hogy a több szakaszos folyamat első lépéseként január 31-ig szakmai szervezetek, intézmények és a színházi szakma számos személyisége adta le javaslatát. A Magyar Színházi Társaság hat munkacsoportra osztva dolgozta ki az alapelveket, jelenleg a minisztérium szakértői bizottsága dolgozza ki a törvény koncepcióját, melyet májusra szeretnének elkészíteni. Magi István szerint ősz folyamán készül majd el az a normaszöveg, melyet majd nyilvános és széleskörű vitára bocsátanak.

Ősszel kerülhet a kormány elé

A főosztályvezető a színháztörvény legfontosabb megoldandó feladatai közt elsősorban a színházak működtetésében közreműködő szervezetek, a fenntartó, az ágazati irányítás és a szakma feladatainak, jogosítványainak pontos elhatárolását említette. Szükség lehet a színházak strukturális kereteinek törvénybe foglalására is, hogy a különböző szakmai feltételek rögzítésével besorolhatóak legyenek az intézmények, s így el lehessen dönteni, melyik intézmény milyen támogatásra jogosult, milyen jogkörökkel rendelkezik. A törvény valószínűleg foglalkoztatási kérdésekkel is foglalkozni fog, hiszen a szakma dolgozói jóval hektikusabb munkaidőt tudhatnak magukénak, mint egy átlag dolgozó. Természetesen finanszírozási kérdések is bekerülhetnek a törvénybe, mint például, hogy hol vannak a költségvetésben azok a források, melyeket a színházak használhatnak, illetve milyen költségvetésen kívüli források bevonása lehetséges.

Nyílt nap a Bárkán is

A Bárka is tárt karokkal várja egész nap a látogatókat a világnapon, többek között kulisszajárással, nyílt főpróbával, előadásokkal, bérletek kisorsolásával valamint sajtótájékoztatóval, melyen az igazgató, Alföldi Róbert a következő évadról árul majd el egy-két titkot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik